5.rész: A születésnap

Dátum:09.05.     02:22 perc

Kedves Naplóm!
A tegnapi nap elképesztően balszerencsés volt!!! Kezdem az elején...
 Reggel olyan "Hurrá, végre Szombat van!" érzéssel ébredtem. Gyorsan felöltöztem, majd fogtam a jegyzeteimet (tervek nélkül nem lehet bulit szervezni!) és elindultam Bonnie-ért. (Tegnap mégis otthon aludt, mivel a szülei előbb haza értek.)
 Már vagy tízszer csengettem (az ujjam szinte ráragadt arra a gombra), mikor Bonnie lekiabált az emeleti szobája ablakából:
   -Gyertek fel!
A jegyzeteimmel együtt felbaktattam az emeletre , majd Bonnie szobájában levágtam magam az ágyára.
   -Sziasztok!-köszönt , majd értetlenül összeráncolta a szemöldökét.-Hol van Damon?
Most rajtam volt az értetlenkedés sora:
    -Mi?... Damon nem is jött velem..
    -Dehát ,akkor ki volt a hátad mögött?
A pulzusom az egekbe szökött. "Úristen! Valaki még ide is követett??!"-gondoltam. Ez az egész kezdett nagyon nyugtalanítani...
    -Mi a baj?- aggodalmaskodott Bonnie.
    -Ja!...-eszméltem fel az elmélkedésemből- semmi,semmi... akkor megyünk a tortáért?
    -Jó, induljunk... Hol vannak a díszek?
    - A kocsiban.- válaszoltam és már indultunk is.
...
  A cukrászboltban ért az első szerencsétlenség:
      - HOGY MI VAAAN??!!- visítottam.-LEMONDTÁK A RENDELÉST?!
Már a határán voltam, hogy rávessem magam a szegény nénire, aki a pult mögött csak pislogott dühkitörésem láttán.
      - Nyugi Caroline! Lélegezz mélyeket! - simította meg a vállam Bonnie. Ezután a nénihez fordult.-Nem tudna esetleg egy új tortát sütni nekünk? Kérem!- nézett rá boci szemekkel.
       -Sajnálom kislányom, de nem.- válaszolta megilletődötten.-Nem érek rá, túl sok rendelést kell mára leadni.
Ekkor újra elkapott a düh:
       -Na ide figyeljen! -néztem mélyen a szemeibe. Igen, befolyásoltam. Egy öreg nénit... Uppsz!- Most azonnal lemondja az összes rendelést, bezárja a boltot és a legjobb tudása szerint, és lehetőleg jó gyorsan csinál nekünk egy emeletes tortát, szép, lila díszekkel a barátnőnk születésnapjára! Ez halaszthatatlanul fontos!!-mondtam. Talán egy kissé idegbeteg vagyok... talán.
Mindenesetre, hatott a "kitörésem" mert azonnal nekilátott a sütinek.
       -Látod Bonnie?- mondtam elégedetten , mikor már kijöttünk a boltból.- Így kell ezt csinálni!
       -Te őrült vagy!-nevetett Bonnie. Belőlem is kitört a röhögés.
  Később, már Elena házában raktuk fel a díszeket. (Stefan elvitte Elenát valahova egész napra, hogy mi addig nyugodtan készülődjünk.) Szinte minden simán ment, páran átjöttek segíteni. Csak a torta hiányzott. Apropó! Megkérdeztem Damon-t , hogy nem tud-e valamit a dologról. Lepattintott, mondván: " Mit kezdjek én egy hülye tortával?"... Jogos.
 A süti pár perccel hét óra előtt készült el. A néni hívott, hogy menjünk a tortáért. Mike hozta el, Elena rokona. Nagyon szép torta lett, a néni igazán kitett magáért.

 Nemsokára megérkeztek a vendégek is: Elena barátai unokatestvérei stb. Szóval mindenki.
  Nekem még át kellett öltöznöm, és Bonnie-nak is, úgyhogy magára hagytuk Damon-t Mike-al. Elfuvaroztam, Bonnie-t és hazamentem kicsinosítani magam. Pár perccel 8 óra előtt csöngettek: Klaus volt az.
   -Szia.-köszöntöttem idétlenül vigyorogva.
   -Szia!... jól nézel ki!-nézett lassan végig rajtam. Azt hiszem a fejem rákvörös lett...
   -... köszi! Mindjárt jövök, egy pillanat!-mondtam, majd visszarohantam és a nappaliban fél lábon ugrálva felrángattam magamra a cipőmet.-Kérsz valamit inni?
   -Nem , köszönöm... szerintem most már indulnunk kéne..-mondta még mindig az ajtóban állva.  
   -Jó, indulhatunk!- válaszoltam és kifelé indultam.
  Ekkor ért utol másodjára is a balszerencse:
Ahogy zártam be az ajtót, a ruhámat is becsuktam , amit nem vettem észre, így amikor elindultam a kocsi felé a szoknya egész egyszerűen szétszakadt!!! Gyakorlatilag ott álltam egy szál kombinéban és egy szakadt ruhadarabbal a nyakamban.
   -Ezt most komoly?-kiáltottam el magam mérgesen.
Klaus hirtelen megtorpant a kocsija és a ház között félúton , és a válla fölött visszanézett rám. Aztán egész testével hátrafordult:
   -Te egyre jobban nézel ki!- nevetett, miközben én azon fáradoztam , hogy a lehető legtöbbet eltakarjam magamból.
   -Mindjárt jövök, 5 perc!- szaladtam vissza a házba. Valahogy sikerült egy új  ruhát választanom és gyorsan elkészülnöm.

 Klaus addig a kocsiban várt rám.

  -Indulhatunk?-kérdezte visszatartott vigyorral.

  -Aha... de előbb be kell ugranunk Bonniért.-jutott eszembe.

 Bonnie egy mini-koktélruhában tipegett felénk magassarkú cipőben. Kissé fészkelődve ült be mögénk.

  -Valami baj van Bonnie?-néztem hátra.

  -Semmi, csak... anyukám választotta ezt a ruhát és szerintem egy kicsit sokat mutat...

Belőlem és Klausból kitört a röhögés. Bonnie értetlenül meredt ránk.
 -Most miért nevettek?-érdeklődött.
 -Semmi Bonnie, hagyjuk...-mondtam.
 -Oké.. felőlem...
 ...
  -Sziasztok, gyertek be!-köszöntött minket Mike mikor megérkeztünk.- Jó, hogy jöttetek, Stefan küldött egy sms-t  annak a... izé, Damonnek, hogy kb. 20 perc és itt lesznek!
  -Oké, akkor segítsetek valahogy elrendezni az ajándékokat, aztán kapcsoljuk le a villanyokat és álljunk, mondjuk aaa.... nappaliba!-hadartam.
  -Mondd Caroline, te levegőt is szoktál venni?- cukkolt Klaus.
  -Ne szólogass be , inkább segíts!-szóltam rá.
Az ajándékokat valahogy sikerült egy kupacba rakni és a  kajákat is kiraktuk az asztalokra, már csak Stefanékra vártunk...
 Pár perc múlva kulcs-zörgést hallottunk a bejárati ajtó felől:
   - Ahh de fáradt vagyok.. -ez Elena volt.
   - Így jár az, aki 18 évesen a vidámparkban még 5 percet sem bír ki anélkül, hogy ne üljön fel valamire.- ez pedig Stefan.
   -Kellett neked engem vidámparkba vinned!
Hallottuk , ahogy a nappali felé közelednek... aztán Elena felkapcsolta a villanyt.
  - BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!- kiáltottuk egyszerre.
  -Uram isten!!!!- kapott a szívéhez az ünnepelt vigyorogva.
 A buli meglepetés-része nagyon jól sült el... a torta is finom volt (ezt Elenától tudom , én nem ettem belőle, vámpírként nem nagyon volt hozzá gusztusom...) Aztán kezdődhetett a tánc. Elena összes kedvenc számát Bonnie-val összegyűjtöttük egy CD-re és azt raktuk be a lejátszóba. Nem kis munka volt ezt a szülinapot megrendezni, de csak egyszer 18 az ember...

Bonnie és Elena tortát eszik... a háttérben én is ott vagyok :)

 Valamikor 12 óra körül felcsendült az egyik kedvenc számom és Elena berángatott a tánctérre.
Nagyon jól éreztük magunkat. Mikor már kábé 5 számot átugráltam, és elmentem inni, felcsendült egy kissé lassúbb zene.

 Valaki hátulról gyengéden megérintette a vállamat. Megpördültem és két égszínkék szempárral találtam szemben magam.
  -Nincs kedved táncolni?-kérdezte a szempár tulajdonosa.
 -De... igen, persze!-dadogtam a meglepetéstől. Klaus a kezem után nyúlt és bevezetett a "tánctérre". A  kezét a derekamra helyezte, én pedig a nyaka köré fontam a karom. Ő az arcomat fürkészte... Egyszer csak lassan magához húzott és ... a fülembe súgott:
  -Látom, már nem fáj a lábad!
A lélegzete a nyakamat súrolta, miközben azon voltam, hogy el ne szédüljek.
  -Khm... dehogynem, csak...-próbáltam valami értelmes magyarázatot adni. Nem igazán sikerült.
  -Tudom.-jelentette ki nemes egyszerűséggel, miközben egyszer megpördített.
  -Mi?... mit?-értetlenkedtem.
  -Tudom, mi vagy!-suttogta a fülembe mosolyogva. Tehát beigazolódott a gyanúm... de honnan jöhetett rá?
Sajnos nem tudtam meg, mert amikor rákérdeztem csak így felelt: "Az legyen az én titkom!" Hát jó... csakhogy ettől nem lettem okosabb. Reméltem, hogy még kérdezősködhetek, de miután táncoltunk, egyszerűen felszívódott!
  -Figyi... Bonnie!-szóltam Bonnie-hoz.-Nem láttad Klaust?
  -De, az előbb valaki hívta telefonon, aztán láttam, hogy elmegy... miért?-nézett rám sokat sejtően.
  -Tudja.-jelentettem ki.
  -Mi?! Honnan? Csak nem te mondtad el neki? Ezt nem gondoltam volna rólad Caroline, te nem lehetsz ennyire felelőtlen!
  -Nyugi Bonnie!-csitítottam.-Nem mondtam neki semmit , magától jött rá!
  -Akkor...
 Egyszerre néztünk egymásra. Tudtam , mire gondolhat. Csak azóta történnek furcsa dolgok (már ha lehet még ennél is furcsább) , amióta ő feltűnt a városban... De nem, ő nem lehetett az! Aki engem fojtogatott, azon volt gyűrű... de rajta... rajta semmilyen ékszer nincs!
  -Rendben... maradjunk higgadtak!-nyugtatta Bonnie, azt hiszem inkább magát.-Majd holnap, mindent átbeszélünk a többiekkel és valahogy tisztázzuk ezt az ügyet... ez nem maradhat így...
  -Szerinted szóljunk Elenának?-kérdeztem.
  -Igen, de semmikép sem ma...-hallottam a hátam mögül Stefan hangját.-Most ne rontsuk el a kedvét...
Bonnie-val mindketten bólogattunk, majd Elena felé néztünk. Ekkor éppen Mike-al táncolt és amikor észrevette a hármasunkat, vidáman odaintett nekünk.
 Még megvártuk, amíg  az összes vendég elmegy (aki messzebbről jött, az persze csak holnap, mármint ma megy haza) , aztán még segítettünk Elenának és Stefannak  a buliról maradt rendetlenség egy kis részét eltakarítani ( a többi vendég persze már rég kiütötte magát, eszükbe sem jutott, hogy segítsenek... Kivéve Mike-nak, egész rendes srác, jókat lehet vele dumálni... Damon meg persze felszívódott.)
 Stefan vitt haza minket. ( Persze akivel jöttünk, szintén eltűnt... hálátlanok!)
Lezuhanyoztam és a képeket is feltöltöttem a gépemre... most pedig itt ülök és a naplómat írom. Nem tudok aludni, fel vagyok pörögve... pedig még holnap , akarom mondani ma tanulnom kell, segíteni Elenának kitakarítani, bevásárolni... már a gondolat is fárasztó... Oké, azt hiszem most már elalszom.

4.rész: Az alagút

Dátum : 09.03.        19:12 perc   

Kedves Naplóm!
Ma reggel Bonnie mellett ébredtem. Először nem értettem, hogy miért van ott, de aztán eszembe jutottak a tegnap történtek. Még most is borzongás fut végig a hátamon, ha a náluk történtekre gondolok.
 Rázogatni kezdtem Bonnie-t, hogy felébredjen.
  -Bonnie kelj fel!! Elkésünk a suliból!
  -Máris reggel van?-ásítozott.- Minek suliba menni? Ezek után még az utcára is félek kimenni.
  -Igen reggel van! Gyerünk zuhanyozni! Én addig csinálok neked reggelit.- utasítottam.
A konyhában a hűtőn egy cetli várt:

"Szeretlek!" Na persze. Mintha ezt már hallottam volna..-gondoltam.
 Kivettem a hűtőből a szendvicsem, (anya nem tud a vámpíros dologról) és csináltam egy teát Bonnie-nak és magamnak, aztán felvittem őket a szobámba. Bonnie közben már lezuhanyzott és az ágyamon ülve várt.
Miközben evett , én a teámat szürcsöltem és gondolkoztam...
   - Figyi Bonnie!- szólaltam meg- azon töprengtem... vajon hogy juthatott be a házatokba az az alak?
   -Mmmm.... a házunk a nagymamám nevére volt íratva , aki nemrég halt meg..... A szüleimnek az ő ügyvédjéhez kellett menniük, hogy a saját nevükre írathassák. Ezért mentek el. A lakás most senki nevén nincs. Talán azért tudott olyan könnyen bemenni az a férfi.- magyarázta.
   -Ó... Értem.
 Fél óra múlva már földrajzon ültünk.
   -Gyerekek!!! Csendet kérek!-tapsolt kettőt Mr. Davis- Ma az erdőbe megyünk különböző kőzetmintákat gyűjteni, amit majd később elemezni fogtok nekem!
                                                                          ...
    - Most pedig párba rendeződünk!-folytatta az órát (ekkor már az erdőben ácsorogtunk)-Miss Gilbert!
    -Igen, tanár úr?
    -Hol van Mr. Salvatore?
    -Beteg, uram. (Persze ez nem volt igaz)
    -Akkor legyen szíves Miss Bennett-tel menni!-adta ki az utasítást, mire Elena és Bonnie bólintottak. Aztán hozzám szólt: - Miss Forbes pedig legyen Mr. Mikaelson-nal!- mondta, mire odakullogtam Klaushoz. Ez nem ér! Lehet ,hogy Klaus helyes, de azért szívesebben lennék Elenáékkal!-fortyogtam magamban.
    -Remek!-tapsolt újra Mr. Davis, amikor már "elrendezte" a párokat.-Most pedig szétszóródunk és 2 óra múlva itt találkozunk! De nehogy elbaromkodjátok nekem az időt!-ezzel el is engedett.
Mi Klaus-sal egy dombtetőn baktattunk felfelé. Egyszer csak megláttam egy érdekesnek tűnő követ. Lehajoltam érte és felvettem.
  -Nézd milyen szép!-mutattam oda Klausnak.-Olyan az alakja mint egy...  Mmmmm...
  -Ez csak egy sima kő!!-szakította félbe Klaus a gondolatmenetemet.-Semmi különleges nincs benne, és nem hiszem hogy jó lenne mintának!
Bunkó.
 Pár percig csendben mentünk tovább, kőzetek után "kutatva". Illetve szerintem csak én keresgéltem. Valahogy éreztem , hogy a szeme sarkából engem figyel.
   - Mi az, megsértődtél?-kezdett szekálni.
   -Nem, csak... AÚ!-szakítottam félbe magam- egy kavics van a cipőmben!- mondtam, miközben egy közeli fához botladoztam. ( A vámpírok bőre érzékenyebb na!) Neki támaszkodtam a fának, hogy le tudjam venni a cipőmet, de a kezem megcsúszott, és megvágtam az ujjam.
   -Jujj! -kiáltottam fel megint.
   - Mi az, rádtámadt a kavics? - viccelődött a társam. Haha.... nagyon vicces!!!!
   -Nem, megvágtam az ujjam- engedtem el a fülem mellett a megjegyzést, mikor végre megszabadultam a kavicstól. Odamutattam neki a vérző ujjam mintegy bizonyításképpen. Klaus furcsán nézegette a kibuggyanó vércseppet.
   -Furcsa....-mormolta, úgy, hogy ne halljam. Ha ember lennék talán nem is hallom meg.
El akartam kapni a kezem , de hirtelen megfogta a csuklóm. Mintha áram futott volna végig a karomon.
A gyűrűmet vizsgálgatta.
   - Szép ékszer- mondta, és elengedte a csuklóm.
   - Igen, a nagypapámtól kaptam még régebben... -válaszoltam zavartan.
   -Milyen kő van benne?-kérdezte csak úgy mellékesen. Közelebb hajolt hozzám. Úgy nézett a kék szemeivel, mintha a vesémbe látna.
   -Ööööö..... -próbáltam összeszedni a gondolataimat.-Lapis Lazuli...
   -Á, már értem- hajolt hozzám egyre közelebb. Az arcunk már csak centikre volt egymástól.A szívem egyre gyorsabban vert. Hallottam, hogy az övé is. Elpirultam.
Az ajka szélének rándulása jelezte, hogy ezt ő is észrevette.... ( De kínos!) Azt hittem , hogy mindjárt megcsókol.
 Ehelyett meghallottam Elena és Bonnie kiáltozását:
   -HÉÉÉ! CAROLINE! VÁRJATOK MÁR MEG!- üvöltöztek. Mi ketten összerándultunk és elhúzódtunk egymástól. Megvártuk őket, és együtt mentünk tovább. Bonnie Klaus mellett , én pedig Elenával hátul. Reméltem, hogy nem vettek észre semmit. Hiú remény.
   -Ugye nem zavartunk meg semmit?- suttogta Elena a fülembe "aggodalmasan".
   -Haggyál már!- böktem a bordái közé, mire felkiáltott. De édes a bosszú!!
 Sajnos nem sokáig élvezhettem a drága "bosszúmat" , mert egyszer csak eltűnt a talaj a lábam alól és Elenát is magammal rántottam. Valami gödörszerűségbe estünk. A bokámba éles fájdalom hasított.
    - Ez most komoly?!-méltatlankodtam.
    -Mi történt?! Jól vagytok?-bukkant fel Bonnie feje a "gödör" szélénél.
    -Szerintem kibicsaklott a bokám!-kiáltottam oda neki.- Elena te jól vagy?
    -Jól, csak egy kicsit földes lettem.- mondta Elena.
    - Ti meg mit csináltok ott?- jött oda Klaus nevetve. Ő legalább jól szórakozott.
    -Ne röhögj, hanem segíts kijutni innen!- mondta Elena.
Ezek után már nem viccelődött tovább, hanem Bonnie-val együtt lemászott hozzánk.
    - És most mi legyen?-kérdezte Bonnie.
    -Keressünk egy kijáratot!-javasoltam.
    -Oké, csak felhívom Stefant!-mondta Elena.-Ááááá.... nincs térerő!
    - Nem csoda.-szólalt meg Klaus. Kissé furán nézhettünk rá mivel hozzátette: - A föld alatt vagyunk!
    - Menjünk már! -mondtam.
    -Tudsz járni?-Kérdezte Klaus.
    -Azt hiszem igen.- válaszoltam és a  vállára támaszkodtam, miközben felhúzott a földről. Egy pillanatra összerándult a gyomrom.
 A mobilokkal világítva mentünk egy darabig egy szűk járatban (illetve én Klausra támaszkodva botladoztam).
     - Várjatok!-törtem meg a csendet.- Elzsibbadt a lábam , had üljek le egy picit. (Igaz a bokám már rég meggyógyult, de azért fél lábon kellett vonszolnom magam, hogy Klausnak ne tűnjön  fel semmi.)
De Klaus csak könnyedén a karjaiba vett és úgy vitt tovább. Elakadt a lélegzetem, a szívem pedig a torkomban dobogott. Klaus mintha egy mosolyt próbált volna elfojtani. Valamin nagyon jól mulathatott.
Két barátnőm sokat sejtetően összenézett, majd előrement, hogy "hátha előbb meglesz a kijárat".
Neheztelően pillantottam utánuk, Klaus pedig halkan felnevetett. A lélegzete az arcomat csiklandozta. Csak ekkor vettem észre, hogy milyen fülledtek ezek a járatok.
 Valami neszt hallottam a hátunk mögül. Rémülten pillantottam a háta mögé. Nem láttam semmit.
     -Hallottad ezt?-kérdeztem.
     -Mit?
     - A neszezést.
     -Biztos csak a barátnőid azok. De azért menjünk előre, nem akarom, hogy eltűnjenek!
A hangja olyan hamiskásan csengett, de azért hittem neki. Miután utolértük Elenáékat (furcsán otthonosan sétál, mintha járt volna már ott.) együtt mentünk tovább. Időről időre még hallottam egy kis motoszkálást, amit Klaus is észre vehetett, mert néha hátrapillantott. Azt hiszem kissé paranoiás lettem.
 Beletelhetett vagy másfél órába, mire megleltük a kijáratot. Patakokban folyt rólunk az izzadság és kiszáradtunk. De végre kijutottunk! A nyílás nem volt messze a földúttól, ami az erdőn megy keresztül. Már ott állt anya járőrkocsija, Stefané mellett. Mások is voltak ott. Biztos a mi keresésünkre akartak indulni. Kelletlenül hagyta, hogy Klaus lerakjon a földre , majd kiáltozni kezdtem:
      -HAHÓÓÓ! ITT VAGYUNK ANYU!
Közben már Elena oda is rohant Stefanhoz, aki megölelte és egy puszit nyomott a homlokára. Anya csak játszotta az aggódó szülőt, és megköszönte Klausnak, hogy segített nekünk kijutni. Hirtelen milyen törődő lett...
Elköszöntünk Bonniéktól (ő ma Elenánál alszik, fél hazamenni) én meg beültem anya mellé a kocsiba. Az ablakon keresztül néztem, ahogy Klaus beül a Volvojába és elhajt. Eddig nem is gondolkoztam azon, hol lakik. Hazafelé menet ezt nyugodtan megtehettem, mert anya nem szólt hozzám egy szót sem.
 A házunk előtt, mielőtt kiszálltam volna a járműből , még megkérdeztem, hogy mikor jön haza. Azt válaszolta, későn. Mennyire törődő és kedves! Azért legalább délután itthon maradhatott volna. Csak nem hal ki a város , ha kivesz egy kis szabadságot! Mindegy.
 A délután többi része eltelt, lezuhanyoztam, tv-t néztem és kiválasztottam a ruhámat Elena szülinapjára. (holnap díszíteni fogunk, nem lesz rá időm)
Íme:

 Most vettem észre, hogy még mindig földszagú a hajam... Ez ma nem az én napom. Mentem hajat mosni!

3.rész: Fordulatok/2

... A bejárati ajtó felé rohantunk, de az hirtelen becsapódott előttünk!
   Rémülten pördültem meg a tengelyem körül, Bonnie pedig a hátát az ajtónak vetve felsikoltott. A lépcsőröl egy sötét alak lépkedett lefelé a félhomályban. Lassan, de biztosan. Torokszorító rettegés tört rám. Bonnie-val mindketten ledermedtünk, miközben a férfi kissé félredöntött fejjel, vérfagyasztó mosollyal az arcán közeledett felénk. Hirtelen , minden gondolkodás nélkül rávetettem magam és olyan erősen löktem meg, ahogy csak tudtam. Elterült a földön, de a következő pillanatban már két vasmarok szorult a torkom köré, a fejem pedig fájdalmas koppanás kíséretében vágódott a falnak. Már a fájdalomtól is alig kaptam levegőt, de még folytogattak is!Tompán hallottam, hogy Damon az ajtón dörömböl. Az egész életem lepergett előttem. Félelmetes érzés volt.
   Közben Damonnek sikerült betörnie az ajtót. A szorítás a nyakam körül enyhült. Damon ellökte mellőlem a támadót és a földre terítette. A következő másodpercben már ő volt a földön. Úgy tűnt, hogy az idegen rögtön végez vele. Ehelyett egyszer csak felszívódott.  
  Az áram is visszajött. A nappaliban feloltódott a villany. Damon zihálva és idegesen forgolódott még mindig a férfit keresve. Bonnie valahogy mellém került és most reszketve ölelte át a vállam. Azt hiszem, mindketten sokkot kaptunk.
  - Ki a franc volt ez??!!-kérdezte Damon.
  - Nem tudom, inkább Caroline-nal foglalkozz-válaszolta Bonnie.- Azt hiszem agyrázkódása van.
  - Vámpír, kiheveri.- jegyezte meg Damon. Ami ezután történt, abból nem emlékszem semmire, mert minden elsötétült.
                                   ... 
 Amikor felébredtem a Salvatore-ház nappalijában találtam magam. Bonnie a fotelben aludt. Oda akartam menni hozzá , hogy megnézzem jól van-e, de annyira szédültem, hogy visszadőltem a kanapéra. Ekkor meghallottam Damon és Stefan vitáját.
  -Nem tudtál volna gyorsabban odérni?! Majdnem meghaltak!!!- suttogta dühösen Stefan.
  -Nekem te ne beszélj , mert én legalább segítettem nekik, miközben te Elenával turbékoltál halál nyugodtam!!!- válaszolt Damon egyre csak emelkedő hangerővel.
  -Hagyjátok már abba! Felébresztitek őket!-hallottam Elena hangját is. Ezután bejött hozzánk a szobába.
 Később, miután jobban lettünk, hazahoztak engem és Bonnie-t. Most itt durmol mellettem. ( Megigéztem, hogy megnyugodjon és tovább tudjon aludni. Kár, hogy magamat nem tudom befolyásolni. Mindegy.)



Tudom , hogy ez a rész egy kicsit rövidre sikeredett, de higgyétek el , bőségesen kárpótollak majd titeket!  
                                                                                                                              A szerző.