A fény - A sötétség
Az angyal - Az ördög
A szépség - A szörnyeteg
A Yin - A Yang 
Klaroline Forever  

11.rész: Ház a tónál

Dátum: 09.11.       23:12 perc 

Kedves Naplóm!
 Annyira kikészített a tegnapi nap, hogy miután írtam a naplómba, még órákig fent voltam. Csak akkor sikerült elbóbiskolnom, amikor a nap már felkelőben volt. Pár óra múlva felriadtam. Felültem a fotelből, és nagyot ásítva körülnéztem.
 Az ablak tárva-nyitva állt, a rajta befúvó már-már hűvös szél a fehér függönyöket tépkedte. Kinéztem rajta. Az ég egy kicsit szürke volt, de a nap néha felbukkant a felhők között. Szinte tökéletes őszi hangulat volt.... leszámítva a 22 fokos meleget. Becsuktam az ablakot, és megfordultam.
 A kanapén nem feküdt senki. A takaró, amit este anyára terítettem , összegyűrve hevert a földön. Nálunk általában mindig katonás rend uralkodott, úgyhogy beletelt néhány másodpercbe, amíg befogadtam a látványt.
 Anyára végül a konyhában leltem rá. Az asztalnál ült és a kávéját szürcsölgetve újságot olvasott. Nem emlékszik semmire a tegnapi napról, mert manipuláltam, hogy egy kicsit mások legyenek az emlékei....
  -Jó reggelt! - köszöntem.
  -Jó reggelt! - mosolygott rám. -Hogy aludtál?
  -Őszintén szólva... sehogy. - ásítottam.
  - Miért nem az ágyadban aludtál? - ráncolta a szemöldökét.
  - Nem tudom... nem volt kedvem felvánszorogni... -válaszoltam, miközben kávét töltöttem magamnak.
  -Értem. - hagyta rám. - ... tervezel valamit mára?
  -Igen, Elenával és Bonnie-val elmegyünk a Gilbert nyaralóba, a tópartra délután... valamikor holnap este jövünk haza. - ültem le mellé. - Te mit fogsz ma csinálni?
  -Még nem tudom... elég gyengének érzem magam, szerintem ma csak pihenni fogok...
 Szavai megkönnyebbüléssel töltöttek el.. reméltem, hogy még nem akar elmenni dolgozni.
Nem sokkal később csörgött a mobilom:
  -Haló? - szóltam bele.
  -Szia! Nincs kedved eljönni velem bevásárolni az útra? - kérdezte Bonnie.
  -De, persze, elmegyek veled. - egyeztem bele.
  -Oké, akkor 10 perc, és ott vagyok. Szia!
  -Szia!

... 

   -Nem tudom, te hogy vagy vele, de már most alig várom, hogy odaérjünk! Annyira régen voltam abban a házban! - mondtam Bonnie-nak a Supermarket-ben. 

   -Én is nagyon kíváncsi vagyok, ho.... -kezdte Bonnie, de nem tudta befejezni, mert nekiment valakinek, és elakadt a lélegzete. Még le is sápadt, mintha valamitől... megrémült volna. - Ohh, e-elnézést - dadogta zavartan.  

 A sötét hajú fiú, aki eddig háttal állt nekünk, megfordult. 

   -Nincs semmi... baj. - mondta a jóképű srác, mondata közben félmosolyra húzva a száját. Bonnie-t mintha ettől mégjobban kirázta volna a hideg.
   -Öhmm.... én szerintem szerzek valahonnét kenyeret.... te addig keress valamilyen.... húst. - mondta, és (meg sem várva, hogy reagáljak valamit) elslisszolt.
  - A nevem Kol. - mutatkozott be az idegen, miközben a hentespult felé tartottunk. - Te pedig biztosan Caroline vagy.
   - .... Igen, de honnan tudod a nevem? Ha jól emlékszem , még sosem láttalak a városban.
   - Sokat hallottam rólad, és nem is nagyon láthattál, mert nemrég költöztünk ide.
 Nem értettem, hogy honnan hallhatott rólam... hacsak nem.....
  - Kitől hallottál te rólam? - néztem rá gyanakodva. Megálltunk a hentespult mellett.
Kol, mintha szórakozott volna rajtam.
  - Természetesen Klaustól... és persze Bekah-tól.
  - Ismered őket?
  -Klaus a bátyám, Rebekah meg a húgom. - úgy mondta a bátyám szót, mintha valami trágárság lenne..... a húgom szót pedig gúnyosan. Nem tudtam leplezni a meglepetésemet. Egyrészt örültem, hogy "Bekah" csak Klaus testvére... azt hittem, hogy... mindegy mit hittem. De ha az a "csitri" Klaus testvére, akkor minek volt ez a nagy felhajtás? Nem hiszem, hogy féltékenységből.
  - Klausnak vannak testvérei?.... Ezt még nem is mondta nekem.....
  -Ó, csak nem elszóltam magam? - kérdezte  gunyorosan.
  - Hé, ha kértek valamit, akkor most döntsetek, vagy ha nem, akkor húzzatok innét, mert fenntartjátok a sort. - szólt ránk a pult mögött álló fiatal lány. Alig lehetett több húsz évesnél.
  - Egy pillanat kedvesem. - pillantott rá beszélgető partnerem. - ....Elkérhetném? - mutatott a lány kezében tartott hatalmas késre, miközben áthatóan a szemébe nézett.
 Kirázott a hideg, ahogyan a goromba pultos lány megüresedett tekintettel átnyújtotta neki az eszközt.
  - Köszönöm édesem. - vigyorgott Kol nyájasan. Kezdtem tőle berezelni. - Most pedig térjünk a lényegre. - nézett rám a kezében forgatva a kést. - Mit akarsz tőlünk?
  - Hogy mi?... - kérdeztem vissza értetlenül, kerülve a pillantását. Nem bírtam ránézni.
  - Ne játszd itt nekem a hülyét, tudom, hogy sántikálsz valamiben... csak azt nem, hogy miben. - suttogta, közelebb hajolva hozzám, a kést pedig az élével felém lassan elhúzta a torkom előtt. Tudtam, hogy nem árthat vele nekem, de attól még megborzongtam. Kezdtem komolyan megijedni.
  - Még mindig nem értem, hogy miről beszélsz... - mondtam, miközben lassan hátrálni kezdtem.
  - Ó, dehogynem... - forgatta a kést a kezében. - De egyet ne feledj kislány... a tűzzel játszol! - mondta, és a bárdot a pultba állítva nyomatékosította a mondandóját.
 Nyeltem egyet.
Kol még egyszer rám villantotta gúnyos mosolyát, majd újra megszólalt:
  - Remélem érthető voltam.
  - Az nem kifejezés. - néztem vissza rá olyan fenyegetően, ahogy csak tőlem tellett.
  - Nagyon örültem. - intett nekem és a pultos lánynak válaszra sem méltatva, majd megfordult, és eltűnt a polcok között.
 Bonnie-ra a bejáratnál találtam rá.
  - Kösz,hogy faképnél hagytál -ugrottam neki rögtön.
  -Ne haragudj, csak nagyon furán érzem magam.... rossz előérzetem van ezzel a fickóval kapcsolatban.
  -Uhh... tényleg elég sápadt vagy... biztos vagy benne , hogy el tudsz jönni velünk? Ne menjünk inkább a jövő héten? - kérdeztem tőle, miközben a kajákat cipelve megindultunk a parkoló felé.
  -Nem, dehogy. Jobban leszek. De azért jó lenne ut.... - kezdte a barátnőm, de valami a torkára fojtotta a szót. Meredten bámult valamit. Vagy valakit.
 Én is arra néztem , amerre ő.. és meglepetésemben az összes zacskót elejtetem, ami a kezemben volt.
Klaus lehajolt, hogy segítsen felszedni az elejtett csomagokat, de én dühödten félrelöktem a kezét.
  -Te csak meg ne próbálj segíteni!-sziszegtem, mire érdeklődve vonta fel a szemöldökét.
  -Beszélj vele!-suttogta Bonnie a fülembe, és már ott is hagyott. Megint.
  -Szabadna tudnom, hogy mi okból haragszol rám?-mosolygott Klaus.
  -Még van merszed megkérdezni? A te drágalátos húgod majdnem megölte az anyámat! Tegnap este!-kiabáltam kikelve magamból. - Nem rémlik valami?
  -Hé-hé! - csitított és megfogta a karom. A kezemen elektromosság futott át. - Először is: én erről semmit nem tudtam. Másodszor: ne kiabálj ilyeneket a nyílt utcán. Már így is mindenki minket néz.
 Igaza volt. a parkolóban mindenki minket bámult. Érdekes módon, amikor körülnéztem hirtelen mindenkinek fontos dolga akadt.
  -Mit keresel itt? - kérdeztem már valamivel nyugodtabban.
  -Téged. - hangzott a tömör, rövid válasz. - Beszélnünk kell.
  -Nincs miről beszélnünk. - állítottam (nem túl sok meggyőződéssel) és megpróbáltam őt kikerülni, de ő a karomnál fogva csak még közelebb húzott magához.
  -Dehogy nincs. - Lehelte. Libabőrös lett a hátam.
  -Na jó, nyögd ki , hogy mit akarsz! - szóltam rá. Amilyen gyorsan csak tudtam, faképnél akartam hagyni.... Nem létezhet olyan, hogy a gyomrom liftezik csak mert a közelemben van, miközben nagyon jól tudom, hogy miatta az anyám majdnem meghalt! - győzködtem magam.
  -Csak azt, hogy légy óvatos! Megmondom majd a húgomnak, hogy álljon le azzal, amit csinál, de semmit nem ígérhetek előre.. ő eléggé.... hogy is mondjam... önfejű tud lenni... -suttogta, majd elgondolkozva a szemembe nézett. Elpirultam. Már megint. Klaus ajkán mosoly bujkált.
  -Tudok vigyázni magamra! - húzódtam el tőle. Végre elengedte a karomat.
  -Efelől nekem semmi kétségem. - vigyorgott, nekidőlve a saját kocsijának. - Én a testőri képességeidre gondoltam...
   -Ohh.... dugulj már el! - mérgelődtem, és hátat fordítva neki öles léptekkel elindultam a parkolóban.
   -Hé Caroline! - kiáltott még utánam. A szívem kihagyott egy dobbanást. Megtorpantam.
   -Igen? - fordultam hátra zavartan.
   -A kocsid a parkoló másik végében van! - nevetett az öklébe.
   -Haha, nagyon vicces! - indultam meg visszafelé enyhén vöröslő fejjel. Igyekeztem szarkasztikus hangot megütni... nem nagyon sikerült. Klaus a fejét rázva beszállt a járgányába.
 Bonnie az autónál várt rám vigyorogva. Alig bírta visszafojtani a nevetését. "Ettől bezzeg már sokkal jobban érzi magát." - puffogtam.
  -Meg ne szólalj! - mondtam, mielőtt bármit is szólhatott volna.

...

  -Biztos, hogy jó felé megyünk? Ez az út nekem picit... veszélyesnek tűnik... miért nem megyünk inkább az autópályán? - kérdeztem, a kezemben a térképet forgatva. Én az anyósülésen ültem elől, Elena vezetett, Bonnie pedig hátul "vigyázott" a szendvicsekre, amit indulás előtt csináltunk. Dél felé járt, és ahhoz képest, hogy milyen idő volt Mystic Falls-ban, a nap magasan járt az égen.   

  -Igen, biztos! Bízzatok bennem... Stefannal is erre jöttünk a nyáron.. tök biztonságos ez az út! - védte magát Elena.
  -De akkor nem te vezettél. - válaszolta Bonnie, arra utalva, hogy egy 150 éves vámpírnak talán egy picit jobbak a reflexei, mint neki.
  -Jogos. - bólogattam. Nekem sem fűlött hozzá a fogam, hogy (mellettünk egy jó mély árokkal) a sáros földúton száguldozzunk. Bár én valószínűleg túléltem volna a balesetet.... hacsak nem áll belém egy fa. Hülye gondolatok.
 Elena duzzogva nyújtotta ki ránk a nyelvét.
   -Ne kritizáljátok a sofőrt, mert egész egyszerűen kirakhatlak titeket, és akkor jöhettek a házhoz gyalog. - fenyegetőzött. Ez elég gyerekes volt, de minden esetre hatott a dolog.
 Körülbelül másfél óra múlva érkeztünk meg a Polgárháború idején épült, gyönyörű és egyben hátborzongató házhoz.
  -Végre megjöttünk! - szállt ki az autóból Elena.
  - De régen jártam itt!... majdnem 5 éve... - nyújtózkodott Bonnie.
  - Szerintem alig változott valamit... még mindig olyan.... ódon.... meg persze szép is. - mondtam.
  - Szerintem is szép, de most inkább pakoljunk be és egy picit söpörjünk fel a kosz miatt, azután meg csinálhatnánk valamit. - nyitotta ki Elena a csomagtartót. - Mondjuk pille-cukrozhatnánk.
  -Rendben, én benne vagyok!-mosolygott Bonnie.

... 

 Kb. fél órával később a felmosórongyot és a vízzel teli vödröt húztam magam után az emeleten, miután végeztem a takarítás rám eső részével. A ház tényleg elég poros lett, mióta nem jártak itt Elenáék... Éppen kiléptem volna a vendégszobából a folyosóra, amikor meghallottam a parketta nyikorgását. Nem az én lépteim voltak azok.... és nem is valamelyik barátnőméi, mivel tisztán hallottam, hogy Bonnie az alsó szinten az apró "társalgóban" (akkor még így nevezték a nappalikat) tüsszög a felszálló portól, Elena pedig a velem szomszédos szobában tevékenykedett. 

 Kérdőn néztem végig a szűk folyosón. Nem volt ott senki. Viszont a nyikorgás mellett egy másik hangra is figyelmes lettem: mintha valamilyen ruhát vonszoltak volna végig a fényezett padlón. A halk lépések zaja a tőlem balra lévő fürdőszobából indult a lépcső felé. Dermedten álltam. Egyáltalán  nem értettem, hogy mi lehet ez az egész... Mikor az az akármi elérte azt a szobát, ahol Elena volt, a fura nesz abbamaradt. És Elena sikításával kísérve valami súlyosan puffant. Egy pillanat töredéke alatt beviharoztam a helyiségbe. 

  -Mi történt, Elena? - kérdeztem fellélegezve, amikor láttam, hogy kutya baja. 

  -Jól vagytok? - trappolt fel Bonnie riadtan a patinás lépcsőn.
  -Nincs semmi baj... csak leesett néhány vaskos könyv a polcról.... - válaszolt Elena, közben elkezdte felszedegetni a poros köteteket. Lehajoltam, hogy segítsek neki. A tekintetem megakadt egy régi fotóalbumon. Felvettem... és egy antik fénykép hullott a földre: (gondoltam beragasztom a naplómba, úgysem kell senkinek)

 ...És elállt a lélegzetem: a képen felismertem Kol-t, akivel a boltban találkoztam.

Folytatjuk !

 Sziasztok! :))
Először is szeretném elnézéseteket kérni, hogy majdnem, sőt több mint egy hónapot késtem a következő résszel....  Tudjátok , itt a Nyár, sokszor nem voltam itthon, vagy nem volt időm a blog írására.
 De, mivel a nyárnak lassan vége, és nagy valószínüséggel most lesz egy kis időm a blog folytatására, pár napon (vagy ha szerencsém van, órán) belül kész lesz az új rész :) Eddig jól haladok vele, már majdnem a felét megírtam, úgyhogy kitartás, nemsokára kész lesz. Remélem tetszeni fog.
 Ami a tartalmát illeti, nem sokat árulhatok el belőle, de annyit mondhatok, hogy izgalomból nem lesz hiány.  A címe (ezt azért elárulhatom) : Ház a tónál 
 Bízom benne , hogy felkeltettem az érdeklődéseteket. Ígéretemhez híven nemsokára készen lesz a folytatás. :))

                                                                                                              XXX: 
                                                                                                                      Lexi ♥

10.rész: Anya csak egy van...

Dátum: 09.11.( péntek)        00:02 perc   

Kedves Naplóm!
 Nem tudok aludni.Itt virrasztok már órák óta a nappaliban mellette. Gondoltam rá, hogy talán jól esne egy kis kikapcsolódás, de nem megy. Megfürödtem, lehoztam egy pokrócot és bevackoltam magam a kanapé melletti fotelba, hátha elbóbiskolok. De nem jön álom a szememre. Még a tv-t is bekapcsoltam, pont a kedvenc műsorom ment az egyik adón, de a pillantásom minduntalan a kanapén szuszogó alakra tévedt.
Borzalmas napom volt ...amilyen furán jól kezdődött, olyan  katasztrofálisan fejeződött be.
Hajnali fél 6-kor furcsa zajokra ébredtem. Először csörömpölés, majd sercenés, végül olyan hang, mintha egy serpenyőt helyeznének a tűzhelyre. Túl kómás voltam ahhoz, hogy bármit is felfogjak, úgyhogy csak feküdtem az ágyamban csukott szemmel és hallgattam a lentről felszűrődő hangokat. Kis idő múlva furcsa szag ütötte meg az orromat.Grimaszt vágtam. Régebben mikor még ember voltam, az "illat" vágyakozást ébresztett bennem. De most ez az átható tojás-szag enyhe émelygést okozott. Felkászálódtam hát és az ablakhoz szédelegtem, majd kitártam. Nem botladoztam vissza a fekvőhelyemhez, inkább fogtam magam és ott, az ablak előtt elterültem a puha szőnyegen. Csak feküdtem és néztem, ahogy az ablakon beáramló lágy, meleg szellő a függönyömmel játszadozik. (De a bűz csak nem akart szűnni...)
Fáradt mélázásomból egy hang zökkentett ki:
    -Áú!-kiáltott fel valaki. Annyira meglepődtem, hogy felültem, és megpróbáltam feltápászkodni a padlóról, hogy aztán egy nagy BUMM! kíséretében a fejemhez kapjak majd visszahuppanjak a földre .
    -Áú!-mondtam én is. Újra megpróbáltam felállni, ezúttal messziről kerülve az ablakkeret szélét. Lassan lebaktattam a lépcsőn és a szememet meresztgetve besétáltam a konyhába.
     Anya levette a tűzhelyről a hagymás tojást, majd az ujját rázva a csaphoz sietett és a hideg víz alá tartotta kicsit hólyagos testrészét.
     -Ööö...Anyu?!-alig bírtam kinyögni a szót meglepetésemben. "Ez most komoly ?!"-kérdeztem magamtól gondolatban.
    -Á, szia kicsim!-mosolygott rám.-Jól aludtál?
    -....jól, köszi...de -meredtem rá még mindig kissé meglepetten.
    -Hm?-mondta, miközben sebtapaszt rakott az ujjára, amit megégetett, majd tányérokra rakta az ételt
    -Bocs, hogy megkérdem, de neked nem kéne..dolgoznod?
    -Nem, Caroline, mára szabad napot vettem ki ..eléggé kifárasztott a munka ...az a sok haláleset meg állat-támadás...
     -Haláleset?-erre már sokkal éberebb lettem.-Úgy érted egy gyilkos van a városban?
Anya félbehagyta a konyha tündérkedést és felnézett rám:
     -Én ilyet nem mondtam!...De azért vigyázz magadra... sosem tudhatod...
     -Ühüm..-közben igyekeztem nem levegőt venni a szag miatt...Sajnos, hogy beszélni tudjak muszáj volt " lélegeznem".
     -Caroline...arra gondoltam, hogy mi lenne,ha ma este miután hazaérsz csapnánk egy ilyen "csajos bulit"?-halottam, hogy a szívverése felgyorsul, ahogy a szemembe néz. Izgult. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak...
utoljára 12 éves koromban tartottunk ilyen "csajos bulit".Azóta nem voltunk együtt többet egy óránál....
Legfeljebb szülinapomon vagy ha a rokonaink látogatóba jöttek.
   -Persze....oké!- nyögtem ki végül.
                                                                      ...
    -Akkor mégsem jössz el velünk mozizni? - kérdezte Bonnie szomorkásan,amikor az iskolában elmeséltem neki a reggel történteket.
 -Nem, sajnos nem...de mivel úgyis "csajos" este lesz, átjöhetnétek Elenával....biztosan nem bánná....
 -Ki nem bánna mit?-vágott közbe Elena, aki akkor ért oda hozzánk.
 -Anyukám szabadnapot vett ki, mert az őrsön nagy a nyomás a sok gyilkosság meg támadás miatt és "csajos" estét akar szervezni.-néztem rá. Barátnőmnek viszont csak két szó jutott el a tudatáig:
  -Gyilkosságok és állattámadások?!-kezdtem érte aggódni, mert egészen lesápadt. -Na jó ez az egész kezd nagyon eldurvulni.
  -Szerintem is....-bólogatott Bonnie.
  -Nem akarlak sürgetni Caroline, de szerintem ideje lenne elkezdened "kémkedni".-mondta Elena
  -Szerintem is...-értettem egyet, bár én nem nagyon szívlelem az ötletet...
...
  -Szia!-mosolyogtam Klausra, amikor leültem mellé a teremben.
  -Helló!-intett flegmán. "Már most jól kezdődik"-gondoltam.
  -Mi újság?-megpróbáltam vele beszélgetést kezdeményezni...
  -Semmi... veled?-kérdezte szerintem csak udvariasságból.
  -Semmi különös.-szedtem elő a tankönyveimet.
  -Mi az a nem különös?-ekkor már egész testével felém fordult.
  -Lényegtelen.-legyintettem mosolyogva. Reméltem, hogy ezzel felkeltem az érdeklődését.
  -Mond el! -sikerült elkapnia a pillantásomat, nekem pedig beleveszni abba a lehetetlen szempárba.
  -Anya ma vett ki először szabadnapot csak úgy spontán, hogy velem lehessen, mióta apáról kide... -csak úgy pörgött a nyelvem önkéntelenül is, és talán többet is mondok, ha nem szólal meg a csengő.
...
  -Szóval, mi is derült ki az apukádról? -faggatott. Már szünet volt és az iskola udvarán sétálunk egymás mellett. Egyrészt örültem, hogy a családra terelődött a szó, hiszen így többet megtudhattam róla. Másrészt viszont...
  -Öhm... hát, izé...
  -Na! Mond már! Ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni...
  -Jó, ne bunkóskodj, ez elég kényes ügy!-fortyogtam.
  -Bocs, ne haragudj!... Szóval?-nézett rám. Csak most vettem észre, hogy mindketten megtorpantunk.
  -Oké, elmondom, de valamit ígérj meg!
  -Mit?- húzta félmosolyra a száját.
  -Még csak meg se próbálj nevetni!
  -Rendben, nem fogok nevetni.- forgatta a szemét.
  -Hát...   az a helyzet, hogy...  apukám meleg. -böktem ki. Klaus majdnem elröhögte magát, de tartóztatta magát és csak mosolygott.
  -Értem. -mondta vigyorogva. Nem bírtuk ki nevetés nélkül. Egyszerre tört ki belőlünk. Az iskolaudvaron szinte mindenki minket nézett. Köztük Rebekah is.
  -És a te családoddal mi a helyzet? -kérdeztem. -Vannak testvéreid?
  -Igen, vannak.
  -Milyen jó neked!... és hányan vagytok testvérek?- érdeklődtem csak úgy "mellékesen". Ő válasz helyett átnézett a vállam felett. Én is hátranéztem. Amikor a pillanásom találkozott Rebekah-éval a lány egy aprót biccentett nekem majd tovább sétált. Mintha azt mondta volna, hogy "Szóval így állunk!"
  -Khm... -köhintett Klaus. Közben el is feledkeztem arról, hogy ő is ott van.-Ismered őt? -kérdezte.
  -Fogjuk rá. -sóhajtottam.
 Végül semmit sem tudtam "kiszedni" belőle, mert a szünet véget ért. Elindultunk az épület felé. Picit lemaradtam Klaustól, mert nagyon gyorsan sétált. Valaki hátulról megragadta a karomat. Megfordultam, hogy megnézzem ki az, és ráüvöltsek, hogy mit művel, de ahogy belenéztem Rebekah arcába  a mondat a torkomra fagyott. Kérdőn bámultam rá, a kis csitri pedig intett a fejével, hogy maradjak nyugton. Már egy lélek sem volt az udvaron, amikor végre sikerült kiszabadítanom fájó végtagomat a műkörmei közül.
  -Én figyelmeztettelek, hogy hagyd őt békén, különben megjárod, de nem hallgattál rám! Most aztán nagy bajban vagy!-vicsorgott, és ezzel egy időben jeges szél támadt az udvaron, mintha csak a szavait akarná nyomatékosítani.
  -Te mindig is ilyen pszihopata voltál, vagy csak megjátszod?-gúnyolódtam.  Rebekah egyre dühösebben festett, a szél pedig már szinte tépte szőke, enyhén ezüstös haját.
 Meglepetésemre elmosolyodott, bár ez a mosoly inkább volt fenyegető, mint boldog.
  -Vigyázz a szádra! Anyukád otthon van, ugye? Biztos nem örülne neki, ha az édes pici lánya miatt valamilyen szerencsétlenség érné...
  -Őt nem fogod ebbe belekeverni!
  -Ó, dehogynem fogom!-mondta, miközben az ujján lévő Lapis Lazuli gyűrűvel játszadozott.-Roppant élvezetes lesz... bár úgy hiszem, hogy neked nem annyira...
 Éreztem, hogy a szemfogaim kihegyesednek, de türtőztettem magam, és nem ugrottam a torkának.
  -Te beteg vagy!-hitetlenkedtem.
  -Nem vagyok beteg, csak szeretek... játszani! De ne mond, hogy én nem figyelmeztettelek előre, kislány! -mondta, majd kacsintott és elment. Mármint elfutott, csak vámpír-gyorsasággal. Távozásával együtt a szél is csillapodott, majd abbamaradt.

... 

 Délután Elenáéknál ültünk, mert együtt kell kiselőadást csinálnunk biológiából. 

  -Na jó!-tette le a tollát Bonnie, és hátradőlt a kanapén.-Nekem ebből elegem van! Már elgémberedtek a tagjaim... 

  -Hú, de elszaladt az idő!.. -néztem az órámra. - Csajok, nekem mennem kell, mert még segítenem kell anyának... majd gyertek ti is!  

  -Persze, hogy megyünk! - mondta Elena. - Addig én keresek egy filmet, amit megnézhetnénk! 

  -Én meg szerzek nassolni valót! - mosolygott Bonnie. 

  -Oké. - álltam fel.  

 Elena kikísért az ajtóig. Nem mondtam el nekik azt, hogy Rebekah fenyegetett.... azt hittem csak blöfföl. Mint kiderült nagyobbat nem is tévedhettem volna.  

 Ahogy hazafelé sétáltam, furcsa érzés kerített a hatalmába.. Ahhoz képest, hogy csak most ért véget a nyár, kezdett besötétedni. Az utcán végigfutó szellő furcsa, fémes szagot hozott magával... vér. 

 Az illat egyre erősebb lett ,ahogy a házunk felé közeledtem. Az időközben feltámadt szél kitartóan csapkodta a nyitva felejtett bejárati ajtót. Megtorpantam. 

  -Úristen! - suttogtam, majd berontottam a házba. 

 Az előszobában félhomály uralkodott. A vér szaga szinte émelyítő volt.
  -Anya? - kiáltottam. Nem jött válasz. A folyosó fehér kövén néhány apró piros folt éktelenkedett, amik a konyha felé haladva egyre nagyobbak lettek. A rajtam elhatalmasodó pániktól, könnyek gyűltek a szemembe, amitől szinte alig láttam, pedig a nappaliban bekapcsolva felejtett TV fénye is kiszűrődött a már sötét folyosóra.
 Besétáltam a konyhába. Nem vettem levegőt, nehogy "bekapcsoljanak" vámpír-ösztöneim. Egyszercsak megláttam a konyha-pult előtt heverő sötét alakot.
  -Jaj ne! - kiáltottam a könnyeimmel küszködve és odarohantam hozzá. - Anya! Anya, jól vagy?! Kelj fel! Hé! Nyisd ki a szemed! Nem hallhatsz meg, az nem lehet..... - az utolsó mondatom zokogásba fulladt.
 Nagyot sóhajtottam, így sikerült egy kicsit lenyugodnom. Megkönnyebbültem, amikor meghallottam saját dübörgő szívem hangján keresztül Anya halk, lassú pulzusának lüktetését. Alaposabban megnéztem és láttam, hogy mély vágások vannak a karján és a hasán. Azokból folyt a vére. A szemfogaim akaratlanul is kihegyesedtek, de nem törődtem vele. Feltéptem velük a csuklómban néhány ért, amiből ennek hatására lassan csordogálni kezdett a vörös folyadék.
 Sikerült anyát megitatnom, és amikor Elena és Bonnie megérkeztek, a sebei már lassan gyógyulni kezdtek.
Így hát a "csajos" estéből úgymond "takarítós" éjjel lett. Alig lehetett "kiűzni" a házból az alvadt vér szagát. Damon és Stefan is átjött, akik segítettek nekünk és azt mondták, hogy jobb lenne nem hívni a mentőket.
  -Miért, mit mondanál nekik? - vonta fel a szemöldökét Damon, amikor hívni akartam a kórházat. - "Halló? Itt Caroline Forbes beszél, és azért hívom önöket, mert valaki megkéselte az anyámat, de ne aggódjanak, a sebeit már begyógyítottuk a vámpír-haverjaimmal!" - vinnyogta elvékonyított hangon, amivel sikerült egy kis mosolyt csempésznie az arcomra. Bonnie, Stefan és Elena szúrós pillantást vetett rá. Mire végeztünk 11 óra is elmúlt , kikísértem Bonnie-ékat és megbeszéltük hogy holnap elmegyünk Elena tóparti házához. 

Díj ♪♫

Köszönet a díjért Veronikának!

A feladat:  Írj tíz dolgot magadról! Válaszolj a neked feltett tíz kérdésre! Tegyél fel tíz kérdést! Küldd el tíz blognak a díjat!  

Tíz dolog magamról:

  Szeretek olvasni :)) 

  Van két kutyám, akiket nagyon-nagyon szeretek ♥ 

   Ha már itt tartunk , van két cuki kiscicám is *-* ♥

   Nem akarom, hogy a nyárnak vége legyen  (persze ez még messze van)  

   Én személy szerint nem bírom a horror-filmeket... brrrr 

   Már alig bírom kivárni a Vegzet ereklyéi - Csontváros című film peremierjét *-*  

   Mindig is Mystic Falls-ban akartam lakni xd 

   Csoki mindenek felett *-* 

   Imádok STRANDOLNI :) *-* 

   Nem szeretem a hosszú túrákat... 

Kérdések. Ezekre csak nekem kell válaszolni:

 -szerelmes vagy? Egyenlőre még nem :)

 -kedvenc állat?  Kutya és macska

 -rózsa vagy tulipán? Mindkettő 
 -kávézol? Nem... 
 -pillangó vagy pingvin? Pillangó
 -kedvenc One Direction tag? HARRY *-* ♥
 -ki a leghelyesebb a One Direction-ból?(bár lehet hogy ez ugyanaz mint az előző kérdés)? HARRY *-* ♥
 -olvasod a blogom?  Persze, hogy olvasom :) 
 -melyik a kedvenc blogod? Ezen még nem gondolkoztam :) 
 -szerencsésnek tartod magad? Fogjuk rá :)  

Kérdéseim: 

 -Nézed a Revolution nevű sorozatot? (én imádom) 

 -Mit tervezel a nyár hátralévő részére? 

 -Mi a kedvenc időtöltésed? 

 -Szereted a Vámpírnaplókat? 

 -Ha Igen, ki a kedvenced? 

 -Mivel töltöd az idődet nagyrészt? 

 -Barack vagy cseresznye? 

 -Fehér-csoki vagy tejes-csoki?  

 -Történelem vagy Matek? 

 -Ha már itt tarunk, van kedvenc tantárgyad? és ha igen, mi az? 

9.rész: Rebekah

Dátum:09.09.          23:24 perc 

Kedves Naplóm! 
 A mai napot szerintem soha életemben nem fogom tudni kiverni a fejemből! Ha összegezzük mindazt, ami az utóbbi napokban történt velem, akkor simán írhatnék egy regényt "Félelmetes és mozgalmas vámpír-életem"címen... 
 Ma reggel, amikor megszólalt az ébresztőm, már az ágyból sem akartam felkelni... mintha előre tudtam volna, hogy mi fog velem ma történni... illetve nem is csak velem, de ezt majd később.  Szóval, addig "győzködtem" magam, hogy keljek már fel, hogy már csak 5 percem maradt Bonnie-ék érkezéséig... (tegnap felajánlotta, hogy az apukájával elvisznek kocsival). Mivel késésben voltam, csak felrángattam magamra valami göncöt, gyorsan sminkeltem (ezt azért mégsem hagyhattam ki), aztán felkaptam a táskámat, és már rohantam is le a lépcsőn. 
 Már csak pár perc volt becsengetésig, amikor Bonnie-val kiugrottunk a kocsiból. Már mindenki a termében volt, egy lélek sem volt a folyosón. Intettem a barátnőmnek, hogy én előre megyek az én osztályomba, aztán már száguldottam is a folyosón. Alig tudtam lefékezni a tanterem ajtaja előtt... majdnem nekimentem! 
 Sajnos Mr. Evans, a matek-tanárunk már bent volt az osztályban(a folyosóról hallottam) ... ha dolgozatot írat rendszerint előbb megjelenik, mint kellene. Nagy levegőt vettem, kopogtattam az ajtón, majd kelletlenül beléptem. A többiek már mind a helyükön ültek, a tanár pedig éppen a tesztlapokat osztotta ki. Azt reméltem, hogy nem vesz észre és a helyemre osonhatok, de úgy látszik ma peches napom van...  
  -Miss Forbes!-szólított meg oda sem nézve amikor a helyemre indultam.- Ez az első és utolsó eset, hogy figyelmeztetem: Ha még egyszer késik, vagy bármilyen módon szabályt szeg, annak elzárás lesz a vége! 
  -E-elnézést kérek!-dadogtam, amikor a helyemre somfordáltam. Klaus, aki a mellettem lévő padban ül, egy százwattos féloldalas mosollyal "üdvözölt".  Kicsit elpirulhattam... kicsit... 
  -Mindenkinek van lapja?-kérdezte Mr. Evans meg sem várva a választ.-Rendben. Akkor kezdhetitek! Mindenkinek 45 perc áll a rendelkezésére! Óra indul! 
 Az agyam csakúgy kattogott, miközben a tollamat rágtam. Egyszercsak "minden mindegy" alapon észrevétlenül előhalásztam egy kis cetlit a táskámból és írni kezdtem:  

 

Miközben írogattunk, igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy az írásom az övéhez képest macskakaparás... De sajnos egyvalamiről megfeledkeztem: arról, hogy még a tanár is a teremben volt, és hogy nem mellesleg éppen dolgozatot írtunk. 

  -Miss Forbes!- hangzott fel Mr. Evans érdes hangja a fejem felett. -Volna szíves megosztani velünk, hogy milyen jogon puskázik az órámon?! -kiabált. A feje egész szép lila színt öltött... 

  -De... én nem.. 

  -Azonnal menjen az igazgatóhoz! -vágott a mondatomba.- azt hiszem beszélnem kéne az édesanyjával... először elkésik, aztán pofátlanul csal a dolgozat írása közben!- ordítozta, miközben egy nagy 1-est firkantott a lapomra. 

 Miközben a tanár visszament az asztalához, én kelletlenül pakoltam be a tolltartómat a táskámba. A teremben izgatott sutyorgás vette kezdetét. Nem akartam hallani, mit hordanak össze rólam, de sajnos nem tudtam mit tenni... ez a vámpírság egyik "átka". 

  -Láttad mit csinált?- hajolt oda a barátnőjéhez Jessica, a világ egyik legidegesítőbb plázacicája. -Totál látszik rajta, hogy tetszik neki az új srác... szánalmas -vetett felém egy cseppet sem barátságos pillantást. 

  -De hát neked is tetszik nem?- ráncolta a homlokát Jessica cseppet sem okos barátnője. "Tiszta sor: Jessica féltékeny... "- mosolyogtam magamban. Klaus is hallhatta ezt a kis eszmecserét, mert alig bírta visszatartani a nevetését. 

 ... 

 Már vagy 25 perce ültem az igazgatói irodában, a cseppet sem kedves Miss Jones-al. (Az öreglány meglehetősen savanyú képet szokott vágni... nem csodálom, hogy soha nem ment férjhez...) Aztán eszembe jutott valami.... "talán megnézhetném... miért is ne?"-gondoltam.

  -Khm... Miss Jones?-szólítottam meg. Erre ő egy mordulással jelezte, hogy figyel.-Megtenne nekem egy kis szívességet?-közben odaléptem az asztalához. 

  -Hm?!-nézett fel érdeklődve. A szememmel fogva tartottam a tekintetét... 

  -Lenne olyan szíves, és kikeresné nekem egy bizonyos személynek az adatait?... Történetesen Klaus Mikaelson-ról van szó... -kértem nyájas hangon. Az igézés tökéletesen sikerült, ugyanis a titkárnő lassan bólinott, majd kikereste Klaus "adatait". 

  -Megvan! -pillantott fel mosolyogva a számítógépe mögül. Még sosem láttam mosolyogni... enyhén "abszurd" volt őt így látni... Oda oldalaztam a háta mögé, hogy jobban lássam a képernyőt... a látvány enyhén ledöbbentett. 

  -Tessék... itt van hol született, hogy mikor, hol lakot ezelőtt... -mutogatott az egérrel az...  ÜRES dokumentumon. Valószínű, hogy  Klaus befolyásolta,hogy azt lássa ami valójában nincs is ott....Ebben a pillanatban megszólalt az óra végét jelző csengő. Gyorsan elintéztem, hogy a titkárnő ne emlékezzen rám.És kihátráltam az irodából. Ahogy kiértem az ajtón  beleütköztem valakibe. Megfordultam és Klaus-al találtam szembe magam. A lélegzetem is elakadt, ahogy a szemébe néztem.

  -Szia!- köszönt.

  - Öööö... Szia!-hebegtem, miközben a járólapot fixíroztam. 

  -Mit szerettél volna mondani ?-kérdezte egészen közel hozzám. A gyomrom görcsbe rándult a közelségétől. 

  -Hát... izé... -egy kicsit  távolabb kellett lépjek tőle, hogy egyáltalán megbírjak szólalni. -Szóval... még meg sem köszöntem, hogy megmentetted az életemet.. 

  -Ha csak erről van szó, akkor szívesen. -mosolygott Klaus.- De most mennem kell... várnak rám.- váltott a hangja furcsán goromba hangszínre. Mielőtt reagálhattam volna, fogta magát, és otthagyott!  

  -Jó.. szia!- mormogtam magamban, miközben ő odasétált ahhoz a lányhoz, akit a telefonja kijelzőjén is láttam. Ekkor valami furcsa dolog történt: néztem, ahogy egymás mellett sétálva távolodnak tőlem és beszélgetnek... aztán, amikor befordultak egy másik folyosóra, a szőke lány hátranézett a válla fölött, és gyilkos pillantást vetett rám. Nem vagyok egy félős típus, de ebbe beleborzongtam. 

 Ebédszünetben beszámoltam Elenának Stefannak és Bonnie-nak az üres dokumentum-ról. 

  -Sajnálom Caroline, de... -kezdte Elena. 

  -De mi?- ráncoltam a szemöldököm. 

  -Minden jel arra mutat, hogy Bonnie jóslata Klaus-ról szól. -fejezte be Stefan Elena gondolatmenetét.   

  -De hát én azt mondtam, hogy többen jönnek, nem? -értetlenkedett Bonnie. 

  -Éppenséggel Klaus  vihar napján ment el valakiért a reptérre... most is itt van vele az iskolában-mutattam az udvar másik végébe. A szőke lány, mintha csak meghallotta volna, hogy róla beszélek odakapta a fejét... 

  -Tudjátok mit?- szólt Elena. -Van egy ötletem! mi lenne, ha Caroline "kémkedne" utána?... Mondjuk elhívhatná valahova, hogy minél többet tudjon meg róla... 

  -Szerintem ez jó ötlet! -bólogatott Bonnie. 

  -Normális esetben nem mennék bele, de mivel nincs más választásunk... legyen! -mondta Stefan is. Úgy beszéltek rólam, mintha ott sem lettem volna... 

  -Várjatok! Egy pillanat! Miért pont én kémkedjek utána?- szóltam közbe, mire a többiek úgy néztek rám, mintha valami nyilvánvaló okot nem vettem volna észre. 

... 

 Utolsó óra után odaléptem a szekrényeknél várakozó Elená-hoz és Bonnie-hoz. 

  -Sziasztok!-mondtam. 

  -Szia.... Figyi, én nem tudok most ott lenni az edzésen, mert apu el akar vinni valahová....-nézett rám  Bonnie. 

  -Sajnos most nem mehetsz.... válogatás van a szurkolócsapatban, mert sokan elballagtak, és így csak alig vagyunk páran. -válaszolt Elena. 

  -Oké, tudod mit? Ez az első és utolsó eset, hogy lógsz az edzésről! -vágtam közbe. 

  -Köszi... jó, hát akkor sziasztok!- ölelt meg minket.- De, ha végeztetek, akkor hívjatok!... Hazafuvarozlak titeket!  

  -Oké, meglesz!- intettem neki. 

 Miután átöltöztünk, és bemelegítettünk, megkértem azokat, akik a válogatásra jelentkeztek, hogy mutassák meg, mit tudnak. (Én vagyok a csapat kapitánya) Egy idő után a tesi tanár is csatlakozott hozzánk. kb 6 lány volt, aki tudott is valamit, a többiek nem is vették olyan komolyan. Már éppen mondtam volna, hogy "köszönjük, hogy eljöttetek, akkor azokkal, akiket felvettünk, hétfőn pontban itt 14:30-kor találkozunk!" ,amikor megérkezett a szőke csaj, aki egész nap Klaus-on csüngött. 

  -Jó napot! -nyújtott kezet Miss Manson-nak a lányok tesi-tanárjának. - A nevem Rebekah, és szeretnék a csapat tagja lenni. 

  -Akkor mutasd meg, hogy mit tudsz! -szóltam közbe ingerülten. (Nem tehetek róla, hogy Rebekah nekem alapból ellenszenves... de mint kiderült ez az érzés kölcsönös... sőt.)

 Nagy "bánatomra" Rebekah őstehetségnek bizonyult. 

  -Na?... -lihegett, miután csinált egy dupla szaltót.

  -Gratulálok!- nyújtotta neki a kezét Miss Manson.- Benne van a csapatban!- mosolygott. -Persze, csak ha Caroline-nak sincs ellene kifogása. -nézett rám. 

  -Nem... nincs.-adtam be a derekam.- Nos... akkor köszi, hogy eljöttetek, azokkal, akiket felvettünk, hétfőn pontban itt 14:30-kor találkozunk!  

 Már éppen elindultam az öltöző felé, amikor valaki hirtelen megragadta a karom. Visszafordultam,... és Rebekah-val néztem farkasszemet.  

  -Igen?... Mit akarsz?-kérdeztem. Közben intettem a fejemmel Elenának, aki rám várt, hogy nyugodtan mehet. 

  -Csak annyit, hogy szállj le róla!-nézett rám fenyegetően. 

  -Kiről?! -értetlenkedtem. 

  -Te azt nagyon is jól tudod!-továbbra sem szándékozott elengedni a karom. 

  -Áhh... szóval Klaus-ról beszélsz!- rántottam ki a kezem a karmai szorításából. 

  -Ne tegyél úgy, mintha csak most jöttél volna le a falvédőről! Nagyon veszélyes játékot űzöl kislány! 

  -Ezek szerint félnem kéne tőled? Ne erőltesd magad, engem nem félemlíthet meg egy hülye kis csitri! 

  -Mit mondtál? -ragadta meg újra a karom. 

  -Jól hallottad! -kezdtem megint rángatni a kezemet. Ezúttal nem engedett. 

  -Én a helyedben igenis félnék! Még nem tudod, hogy mire vagyok képes! -húzta kaján vigyorra a száját. 

  -Rendben. Majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén.-rántottam ki a kezem újra a szorításából. A karom egy kicsit véraláfutásos lett..... Főleg ott, ahol az ujján a gyűrű volt.  

  -Majd meglátjuk!-Vetett rám egy utolsó, vérfagyasztó pillantást, majd elcsörtetett.  

 Alig bírtam elhinni, hogy megfenyegetett... reméltem, hogy csak képzelődök, de a véraláfutásos végtagom nem erről árulkodik.  

   

      

8.rész: Kétely

 Sziasztok! Ne haragudjatok, amiért ilyen későn hoztam ezt a részt, mostanában alig volt időm az írásra..... De ezentúl időben hozni fogom a részeket, azt garantálom! :)) XXX: Lexi


Dátum: 09.08.              21:31 

Kedves naplóm!
 Tegnap délután elindultam, hogy megkeressem a pincét, ahol Elena és Bonnie raboskodtak. Gyalog mentem. Ma is rossz volt az idő, az eget felhők takarták, de valamivel melegebb volt,  mint Hétfőn. Lassan lépkedtem a járda szélén, miközben szemügyre vettem a házakat. Picit kótyagos voltam, de ezt annak a számlájára írtam, hogy nemrég ébredtem fel. A járda lekanyarodott. Megláttam az erdőt és a Salvatore-házat. Eszembe jutott, hogy ott hagytam néhány cuccomat. Így hát a ház felé vettem az irányt. (Gondoltam amúgy is szeretnének segíteni a "kutatásban") Ahogy közeledtem a ház felé egyre furcsábban éreztem magam. Nem értettem ezt az egészet. "Ha Klaus adott a véréből akkor már jobban kéne lennem."-gondoltam.
 Mire a bejárathoz értem már alig álltam a lábamon. Zihálni kezdtem, mintha futottam volna. Olyan érzés volt, mintha influenzás lennék. De nem voltam az. Mielőtt megnyomtam volna a csengőt, már ki is nyílt. Stefan megfogta a karom, mielőtt elestem volna. Bevonszolt a nappaliba és leültetett egy fotelba.
  - Te megőrültél? Mit csinálsz itt ilyen állapotban?!-aggodalmaskodott.
  - Azt hittem, hogy "meggyógyultam"... és Elenáékat is ki kell szabadítani a pincéből...
  - Milyen pincéből?-ráncolta a szemöldökét.
  -Hát... izé... ahova az a farkas vitte őket tegnap este. Már mondani akartam csak nem tudtam... Szóval, akkor jössz velem vagy nem?- álltam fel. Megbántam, mert megint szédelegni kezdtem. 
  -Nem mész te sehova, amíg ki nem ürül a szervezetedből a méreg! Annak a... hibrid-nek a vére lehet, hogy megmentett téged a haláltól, de attól még így is veszélyes lehet! Fogd fel úgy, hogy beteg vagy és ezért ágyban kell maradnod.
  -De... -akadékoskodtam.
  -Nincs de! Maradj itt, amíg vissza nem jövök Bonniékkal... akárhol is vannak... -dobott egy zacskó vért a kezembe.
  -Most mondtam, hogy abban a pincében!...
  -Jó, jó... elhiszem. -mondta, miközben felkapta magára a dzseki-jét. A hanglejtésében volt valami furcsa... úgy beszélt velem, mintha nem hinné el, amit mondok, és mindezt csak azért mondaná, hogy engem megnyugtasson. Nem tetszett ez a hangnem... engem ne vegyenek hülyére! Mielőtt megvédhettem volna magam, már be is csapódott mögötte a bejárati ajtó.
 Megpróbáltam elfoglalni magam, de az kb. csak 10 percig tartott. Elhatároztam, hogy "csakazértis" alapon megkeresem Bonniékat... Nemsokára azon kaptam magam, hogy a pince bajárata előtt állok... egyáltalán nem emlékeztem rá, hogyan jutottam oda. Lassan , bizonytalanul közelebb léptem a régi, enyhén dohos szagú faajtóhoz.
  -... HAHÓÓÓ... ITT VAGYTOK?-kiabáltam.
  -Te vagy az Caroline.-Elena hangja bizonytalanságról árulkodott.
  -Ó... hát itt vagytok?-lélegeztem fel.- Már azt hittem, hogy ezt is csak hallucináltam..
  -Ezt hogy érted?-érdeklődött Bonnie.
  -Semmi, semmi... Keresek valamit, amivel felfeszíthetem a bejáratot...
 Nemsokára Elena és Bonnie kilépett az erdő nedves füvére. Nagyon nyúzottnak és koszosnak tűntek...
   -Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de olyan érzésem van, mintha valaki  figyelne...- nyöszörögte Bonnie alátámasztva a gyanúm, hogy tényleg figyel minket valaki, és nem vagyok paranoiás.
  -Biztos vagy benne?- nézett körül Elena félénken.  Aztán a testtartása megmerevedett. Mintha sokkot kapott volna... csak úgy sütött belőle a feszültség. Követtem a pillantását, aztán én is megláttam. Egy fa takarásában egy férfi állt... az a férfi , akit a bárban láttunk még 1-jén...
  -Bonnie, fuss!-kiáltotta Elena.
 Rohanni kezdtünk. Én próbáltam lassabban futni, de a barátnőim még így is lemaradtak kissé. Hátranéztem, hogy megbizonyosodjak, nem esett semmi bajuk... nem figyeltem oda, és valakinek nekiütköztem. Olyan hangos sikoly tört ki belőlem, hogy még én is meglepődtem.
  -Miért rohangásztok össze-vissza?-érdeklődött Stefan. Megkönnyebbülten lélegeztünk fel. Bonnie ahogy mellénk ért lelassította a lépteit, de Elena az utolsó erejét összeszedve "lerohanta" a barátját, és szájon csókolta...
 -Khm....-köszörültük meg a torkunkat Bonnie-val. Elena arca lángolt, ahogy ellépett Stefan-tól.
 -Látod Stefan? Mondtam, hogy a pincében voltak! -néztem rá diadalittasan.

... 

  -Szóval ez a Klaus... félig vámpír, félig vérfarkas?-kérdezte Elena. A Salvatore-ház étkezőjében ültünk, és ő éppen melegszendvicset evett.  

  -Igen... de bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha.. -válaszoltam, miközben a fülem mögé tűrtem az egyik nedves hajtincsemet. Elena és én megfürödtünk és hajat mostunk amikor megjöttünk. Bonnie addig a melegszendvicsekkel vesződött, mondván: "Olyan éhes vagyok... menjetek csak fel zuhanyozni, addig én csinálok valamit enni..." Elég furcsa volt, de inkább ráhagytuk, hadd csinálja. Most éppen a fürdőben volt. 

  -Szerintem veszélyes lehet... -vágott bele a mondatomba Stefan. -Nem kizárt, hogy éppen róla vagy a családjáról szólt Bonnie jóslata.... 

  -De akkor miért segített volna Caroline-on?-tette fel Elena az ésszerű kérdést. 

  -Nem tudom...- felelte Stefan elgondolkodva. 

 Elmélkedésünkből egy ajtó csapódása riasztott fel. 

  -Csakhogy hazataláltál!-kiabált ki a folyosóra Stefan. 

  -Dolgom volt... -lépett az étkezőbe Damon.-Á... végre megvagytok!- vigyorgott Elenára Damon, miközben a hűtőhöz sétált, hogy kivegyen egy tasak vért. A tekintete lassan végigpásztázta a helyiséget. 

  -Neked is szia!- fordult utána Elena.  

  -Hát a kis boszit meg hol hagytátok?-érdeklődött Damon. 

  -Bonnie fent van a fürdőben... Miért kérdezted?- fordultam én is utána. 

 -Csak úgy..- villantott ránk egy féloldalas mosolyt, majd felbaktatott az emeletre. Mindhárman érdeklődve néztünk utána. 

 -Na jó...- sóhajtott Elena. -Szerintem én hazamegyek. 

 -Hazaviszlek.-állt fel Stefan is. -Téged is elvigyelek Caroline? 

 -Nem, köszi, nekem még van egy kis dolgom... -mutattam a vizes fejemre.-Elena, hol hagytad a hajszárítód?

 -Azt hiszem a vendégszobában... de nem biztos, majd nézd meg... -ölelt át a barátnőm. 

 -Jó... Sziasztok! 

 -Helló!- köszöntek, és már el is húzták a csíkot... 

 Az emeleti vendégszobában nem találtam a hajszárítót.... "Lehet, hogy a fürdőben hagyta"-gondoltam. 

Már a folyosón hallottam a furcsa hangokat, amik a fürdő felől jöttek... "Olyan, mintha..."-de inkább nem fejeztem be a gondolatot. 

 Benyitottam a helyiségbe és beléptem.... Amit odabent láttam, attól leesett az állam. 

Damon a fürdő közepén állt, szorosan a törülközőbe burkolózott Bonnie-t ölelve. A barátnőm a nyaka köré fonta a karját, és a kézfejével a hajába túrt... Úgy csókolóztak, mintha teljesen kizárták volna a külvilágot.... Annyira ledöbbentem, hogy meg sem bírtam szólalni, csak erőtlenül nyögtem egy "Bocsi"-félét, és kihátráltam. Eléggé zavarban voltak, de azért valahogy sikerült elmagyarázniuk mindent: Még nyár közepe felé jöttek össze, de ezt az egészet titokban akarták tartani, mert féltek, hogy mi, többiek mit fogunk szólni hozzá... Bonnie arra kért, hogy Stefanék-nak ne mondjam el... ez had legyen az ő dolguk.
 Apropó: mondtam már, hogy aranyosak együtt? De azért még mindig nem bírom ezt feldolgozni: Bonnie és Damon?! Damon és Bonnie?!....
 Ma már kissé unalmasabban telt a nap: sokat kellett tanulnom a dolgozatokra, amik a vihar miatt elmaradtak... Holnap már újra lesz tanítás.
 Hiába próbáltam a lehető legtöbbet magamba szívni az anyagból, a gondolataim minduntalan elkalandoztak.... A suliban mindenesetre beszélnem kéne Klaussal.... de félek.... félek, hogy azt a csókot csak hallucináltam, és nem akarom magam leégetni előtte... meghát még meg sem köszöntem, hogy megmentette az életemet. Egy szó,mint száz:: inkább lefekszem! Nagyon kifáradtam, és félek, hogy beleőrülök, ha tovább agyalok.

Díj

Nagyon örülök neki, és ezer köszönet érte Veronika ! 

 

Szabályok/Válaszok:

1. Tedd ki a képet: Megvan :)

2. Írj 11 dolgot magadról:

   -Imádok olvasni! :) 

   -Szeretem az Animéket! 

   -Kedvenc sorozatom a Vámpírnaplók és az Internátus 

   -Élek-halok a cseresznyéért ♥ 

   -Nem szeretem, ha megmondják, mit csináljak... ilyen téren elég "önfejű" tudok lenni... 

   -Gyűlölöm a KÉMIÁT! 

   -A történelmet viszont szeretem... :) 

  -Kedvenc évszakom a Nyár *-* 

  -Állatbarát vagyok 

  -Kedvenc színészeim: Ian Somerhalder, Paul Wesley és Joseph Morgan :) 

  -Kedvenc színeim: kék, lila és zöld  

3. Válaszolj(erre csak nekem kell, neked majd az én kérdéseimre)

  -kivel beszélgettél ma a legtöbbet? A legjobb barátnőmmel :)

 -kedvenc tantárgy? Történelem 

 -melyik hónapban születtél? JÚNIUS

 -szerencseszámod? Hááát.... 8, 6, 13, 42 :)

 -ki a kedvenc énekesed? Nem tudok dönteni...

 -hány blogod van? 2 blogom van! :) 

 -várod már a suli végét? Mindennél jobban! *-* 

 -fekete vagy fehér? Fehér, fekete mintával... :)

 -hová mennél szívesebben Portugáliába vagy Spanyol.-ba? Spanyolország!!! *-*

 -kit tartasz helyesebbnek Paul Wesley-t vagy Joseph Morgan-t? Joseph Morgan :) 

 -kutyák vagy macskák? Mindkettő :) 

4. Kérdezz 11-et!

 -kedvenc színész/színésznő?

 -kedvenc étel?

 -mit szeretnél elérni az életben? 

 -ha tehetnéd most mit csinálnál a legszívesebben? 

 -ki a példaképed? 

 -hány blogod volt eddig? 

 -kedvenc könyved? 

 -hol szeretnél lakni/élni? 

 -mióta írsz blogot? 

 -kedvenc íród/írónőd? 

 -mi a kedvenc időtöltésed? 

5. 11 blognak add tovább: 

  

  Ziallstory

 Alkonyat~Vámpírnaplók 

 A fény és a sötétség ébredése 

 Princess of Wolfs 

 Mooncare 

 Halhatatlan szerelem 

 Remény 

 Undisclosed Desires 

 Átok 

 Unforgivens: Anderson girls 

 Fellángolt nyugalom

7.rész: Elrabolva

 Dátum: 09.07.     16:00 

Kedves Naplóm!
 Most ébredtem fel. Kedd van. Tegnap nagyon fárasztó napom volt. Részletesen leírom... úgyis van időm.
 Tegnap hajnalban felriadtam Stefanék egyik vendégszobájában. Úgy kapkodtam levegőért, mintha rohantam volna. Még izzadtam is! Beletelt egy kis időbe, hogy felfogjam: ezt az egészet csak álmodtam.
 Még most is tisztán emlékszem minden egyes részletére:
Egy elhagyatott, ősi temetőben jártam, ahol a sírok mind össze voltak törve, bár ezt alig lehetett kivenni a sűrű ködben... Ahogy sétálgattam, jól szemügyre vettem a sírokat... a legtöbb az időszámításunk előtti időkből való volt. Egyszercsak megbotlottam egy kiálló kődarabban... ráhasaltam. A szemem előtt egy név rajzolódott ki: MIKAELSON Család...  Nagy nehezen felemeltem a helyéről, és lemásztam az alatta lévő kriptába. Kissé zavarban voltam, mert úgy emlékeztem, mintha Klaus is Mikaelson lenne... 
 Odalent 5 koporsó volt... mindegyik zárva. Vagyis csak 4. Az egyik tárva nyitva állt. Odamentem. A lépéseim visszhangoztak a kriptában. A koporsóban... Klaus feküdt. Nagyon megijedtem, mert Klaus szeme hirtelen felpattant. Elkezdtem rohanni, de úgy éreztem, hogy  egyre lassabban szaladok. Mikor végre-valahára a temető kapujához értem, Klaus  termett előttem. Ekkor riadtam fel sikoltva.
 Még mindig a rémálom hatása alatt voltam és levegőért kapkodtam, amikor Bonnie és Elena berontott a szobába.
  -Mi történt?-aggodalmaskodott Elena.
  -Se-semmi, csak... csak álmodtam.-feleltem hunyorogva a pislákoló lámpa fényében.
Bonnie leült mellém az ágyra , majd átkarolta a vállamat. Elena a másik oldalamra telepedett.
  -Jól vagy?-kérdezte Bonnie.
  -I-igen...-hebegtem.
  -Menj és mosd meg az arcodat!
  -O-oké.
 Beballagtam a fürdőbe. Álmosan meredtem a tükörképemre, az pedig halálsápadtan nézett vissza rám.
  -Hány óra van?-ásítottam amikor visszamentem a szobába.
  -Mmmm.... azt hiszem, talán 7...-nyújtózkodott Elena.- szerintem én visszamegyek aludni...
  -Úgy néz ki , hogy már elment a vihar... Szerintem én hazamegyek...- sétált az ablakhoz Bonnie.- Nagyon aggódhatnak értem.
  -Jó neked....-mormogtam.
 Már 10 óra is elmúlt, amikor Bonnie elindult.
  -Majd hívj fel, ha hazaértél.-öleltem meg.
  -Jó, rendben.
Ekkor még minden rendben volt... aztán fél óra múlva csörgött Elena mobilja....
  -Haló? Bonnie?.... várj, kihangosítalak...-szólt bele a készülékbe.
  -Haló.... i-itt vagytok?-remegett a hangja.
  -Mi történt?-kérdeztem azonnal.
  -Lehet, hogy paranoiás vagyok, de....
  -Bonnie , nyögd már ki!-szólt közbe Elena.
  -Va... valaki van a há...- Semmi más nem hallatszott, csak egy nagy reccsenés... és egy sikoly, ami egyre távolabbról jött.
  -Úristen!!! Bonnie! Bonnie, ott vagy?!-kiáltottuk egyszerre. Ekkor újra villámlani kezdett és óriási mennydörgés rázta meg az eget.

...

   -Van már valami fejlemény?-rohantam le Stefan-t és Damon-t, amikor hazaértek. Már kb. délután 2 volt és még mindig nem találtuk Bonnie-t. Elena és én tűkön ülve vártuk, hogy mikor jelentkezik Bonnie elrablója.... vagy hogy Damon-ék felhívjanak jelezve, hogy a barátnőnk megvan.... egyik sem történt. Őrjítő volt. 

  -Nem... teljesen nyoma veszett... mintha a föld nyelte volna el...-sóhajtott Stefan.
  -De!-kiáltott fel Damon és diadalittasan felemelt egy mobilt.- a telefonja megvan!
 Értetlenül néztünk a rá , majd a kezében tartott készülékre, aminek a képernyője ketté volt törve.
  -Ezt most komolyan gondoltad?-kérdezte Elena.
  -Humortalanok!-morogta az orra alatt Damon.
  -Szóltatok már Mrs. Bennett-nek?-érdeklődött Stefan.
  -Jah, még csak a másik boszi kéne a hókuszpókuszaival...-vágott közbe Damon.
  -Hmmm ... ez nem is olyan rossz ötlet..-mondtam és tárcsáztam a számot.
  -A hívott szám jelenleg nem elérhető. A sípszó után hagyjon üzenetet!- "mondta" a telefonom.
  -Semmi... nem elérhető!-mondtam ingerülten.
  -Várj... eszembe jutott valami...- szólt Elena.- Nem úgy volt, hogy őneki is otthon kéne lennie?
  -De!... mi van ha?...-nem fejeztem be a mondatot. A többiek így is tudták, hogy mire gondolok.
  -Talán... de mi okuk lenne elrabolni őket?- kérdezte Stefan a kanapéra ülve.
 Ekkor valami eszembe jutott.
  -Várjatok! Nézzük meg Bonnie üzeneteit a telefonjában, úgy emlékszem, mintha az anyukája küldött volna neki SMS-t... de nem vagyok benne biztos, hogy így van. Stefan, van valamid, amivel csatlakoztatni lehet a telefont a laptophoz?-hadartam.
  -Normális esetben nem helyeselném ezt, de mivel vészhelyzet állt elő, meglátom, mit tehetek.-mondta Stefan és kutakodni kezdett egy kábel után. Elena kedvesen mosolyogva nézett utána.
  -Szerintem ez nem annyira jó ötlet... -akadékoskodott Damon.
  -Miért? szaladt fel Elena szemöldöke.
Damon nem tudott válaszolni, mert Stefan visszatért egy kábellel a kezében.
 Bonnie SMS-ei között aztén megtaláltam, amit kerestem:
       
         Üzenet: Anyu 
         Dátum: 09.06.  

           "Szia drágám, elmentem Jane barátnőmhöz Miami-ba, apád üzleti úton van, ő 1 hét    múlva hazaér, én még nem tudom, hogy mikor érek haza. Puszi: Anyu"  

  -Ezek szerint a szülei biztonságban vannak.-sóhajtott fel Elena. Tovább kutakodott az üzenetek között. Kissé beleélte magát a kémkedésbe... Damon pedig valamiért feszülten figyelte a képernyőt... 

 Elena váratlanul felkiálltott, amire összerezzentem: 

  -Jé... ez az üzenet tőled jött Damon a vihar estéjén.-fordult az említett személy felé.

Ez enyhén szólva felkeltette az érdeklődésem... elálltam Damon útját, aki a laptop felé furakodott.

 -Akkor 23:00-kor találko.... -olvastuk fel hangosan Elenával együtt addig, ameddig Damon át nem furakodott köztünk és ki nem húzta Bonnie mobilját. 

 -Khm... megyek és megkeresem.. -mondta értetlen arcunk láttán, majd nemes egyszerűséggel zsebre vágta a telefont és kicsörtetett az ajtón.
  - Ez meg mi volt? - nézett Stefan-ra Elena.
  -Öööö.... gőzöm sincs... szerintem valami az agyára ment...- válaszolta.
  -Jó, oké, ezzel most nem érünk rá foglalkozni! -törtem meg a hirtelen keletkezett kínos csendet. -Meg kell keresnünk Bonnie-t!
  -Igazad van. - helyeselt Elena , majd megint Sefanhoz fordult.- Az erdőben kerestétek már?
  -Nem.... -rázta a fejét Stefan.- Hozok esernyőt és esőkabátot. Úgy látom már megint rákezdett.
                                                             ... 
  -Elena.... - vinnyogtam. Már vagy egy órája baktattunk a ködös , esős időben.- Biztos vagy benne , hogy Bonnie az erdőben van?
  -Jajj, Caroline, ne hisztizz már! Miért, szerinted hova mehettek? A városban nem tudnak elrejtőzni, Bonnie-t sok mindenki ismeri, felismernék.... a vihar miatt meg nem tudták elhagyni a várost.... a reggeli híradóban vot, hogy a Mystic Falls-ból kivezető utak szinte járhatatlanok.... úgyhogy maradt az erdő!
 Idegesen fújtattam egyet.... be kellett látnom, hogy igaza van. Csak ne lett volna minden olyan sáros! Ígyhát tovább csatangoltunk ketten az időközben besötétedett "vadonban". (Stefan elment megkeresni Damon-t, mi pedig elindultunk felkutatni Bonnie-t)

 Pár perc múlva valami neszt hallottam a hátunk mögül. Valaki követett minket. Hirtelen hátrafordultam: a lépések zaja abban a pillanatban elhalt.
  -Mi az? - érdeklődött Elena.
  -Semmi...-válaszoltam visszafordulva, de a szavaim ellenére figyelmeztetően pillantottam rá. Elena vette az adást és bólintott egy aprót. Közben újra megindultunk. Elena mögöttem jött.
  -Na jó, ebből elég!- színészkedtem. -Felhívom Stefan-t. (ezt komolyan gondoltam.) A telefon kicsöngött, de aztán.... aztán valamiért megszűnt a térerő. - Ez most komoly?-mérgelődtem, közben pedig megfordultam. Nem volt ott senki.
  -Elena?...... hahó!! Ez nem vicces, Elena! Elena itt vagy?! Hová tűntél?!- kiabáltam egyre kétségbeesetten barátnőm után. Bár sötét volt, a földön mégis furcsa nyomokat találtam, amik pont az ellenkező irányba vezettek. Olyan hangtalanul és gyorsan mentem, ahogy csak tudtam. a nyomok elvezettek egy régi pince bejáratáig. Biztos itt lehetnek!-gondoltam. Rángatni kezdtem az ajtót. Zárva volt. Aztán idegesen csapkodni kezdtem:
  -Bonnie, Elena!!!! Itt vagytok?
  -Car... Caroline?- hallottam Bonnie halk, erőtlen hangát odabentről.
  -Ó, hála a jó égnek!- sóhajtottam.- maradj ahol vagy, mindjárt kiszabadítalak!
  -Ne, Caroline!- kiabált Elena is. Ezek szerint az a valaki gyorsabb volt nálam..- Most menj haza! Szólj Stefan-nak és Damon-nek! Majd csak holnap gyertek vissza! Gyerünk , indulj már! - a hangja közelgő pánik-rohamról árulkodott.
  -Nem kell értem aggódnotok! Simán elintézem!- próbáltam őket lenyugtatni.
  -Ne Caroline! Ez itt egy Vérfarkas!
 Hirtelen urrá lett rajtam e rettegés. Ha egy vérfarkassal van dolgunk..... akkor az számomra életveszélyes lehet. Ha egy megharap valamilyen vámpírt, akkor a mérge megöli őt..... és én nem akartam erre a sorsra jutni!
  -De hát...... - azt akartam mondani, hogy még nincs telihold, de tévedtem..... az volt!

Valaki vérfagyasztóan felnevetett a hátam mögött... tisztára , mint egy horror filmben...
 Megperdültem a tengelyem körül és háttal a pince ajtajáig hátráltam.
  -Ki vagy te?- tettem fel a kérdést, a jóképű, sötétbarna hajú fiúnak.
  -Az csak maradjon az én titkom... -húzta vigyorra a száját. A hangjában és az egész viselkedésében is volt valami.... "állatias".
  -Khm...- köszörültem meg a torkom.- ... ha nem haragszol, én most mennék!
  -Nem mész te sehova! - ragadta meg hirtelen  a karom. Felsikoltottam. Bonnie és Elena belülről csapkodni kezdték az ajtót:
  -Fuss, Caroline! - sikongatott Bonnie. Nem kellett kétszer mondani. Kirántottam a karom támadóm kezéből és futásnak eredtem. A következő pillanatban már egy farkas rohant mögöttem. Amikor úgy tűnt, leráztam, nyomkodni kezdtem a mobilom... abban a pillanatban tökmindegy volt, hogy kit hívok... Így hát megkönnyebbülten lélegeztem fel, amikor Klaus beleszólt a telefonba:
  -Mi történt Caroline?
  -Ó, de jó, hogy... felvetted! - ziháltam!- Ugye, te tudsz a vámpírokról...
  -Aha. -a hangja feszült figyelemről árulkodott.
  -Nos... akkor bizonyára a vérfarkasokról is. -megint helyeselt.- Na mármost... Itt vagyok az erdőben és éppen egy farkas akar megölni....
  -Oké, próbálj elrejtőzni.... indulok. - vágott bele a mondatom közepébe. Ezzel lerakta.
 Nem vettem észre, hogy a farkas közben utolért. A következő, amire emlékszem, az az, hogy az állkapcsa rázárul a telefont tartó kezemre és hogy én felüvöltök fájdalmamban. Sikerült leráznom magamról. Az adrenalin csak úgy száguldott az ereimben. Egy ideig próbáltam legyűrni, de aztán megbotlottam egy kőben, és háttal a földnek csapódtam... a vérfarkas ugrani készült.... de ekkor valaki nekiugrott és az állat nyaka egy reccsenéssel eltörött.
 Szédelegve felültem. Alig tudtam kivenni megmentőm arcát.... minden kezdett homályos lenni... A férfi gyengéden megfogta a kezem és felhúzott a földről. Mikor minden kitisztult, hálásan néztem az aggodalomtól ragyogó , zöldeskék szempárba.
  -Hú... köszi!- csak ennyit bírtam kinyögni. Már megint szédülni kezdtem.
  -Jól vagy?-kérdezte Klaus, miközben a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsemet. Csak most tűnt fel, milyen közel is voltunk egymáshoz.
  -Aha... azt hiszem.
 Közelebb hajolt hozzám... csak pár centivel, de éreztem leheletét az arcomon. Mélyen a szemembe nézett.
Aztán.... aztán , nem tudom hogyan, de az ajkunk egyszercsak összeért. Olyan volt, mintha áramütés ért volna. Visszacsókoltam, ő átkarolt, én pedig a kezem a  nyaka köré kulcsoltam... volna, ha nem kiáltok fel fájdalmamban.
 Klaus visszahúzódott, és a kézfejemre nézett. Követtem a pillantását: az a hely, ahol a farkas megharapott kezdett elfertőződni. Klaus megfogta a kezem, én pedig felszisszentem fájdalmamban.
  -A fenébe!- kiáltott fel Klaus, majd hozzám fordult. - Gyere, haza viszlek.
  -De , a lányok.....
  -Nincs semmi de!- szólt, és a karjába kapott. Minden elsötétült.
                                                                            ...  
 Otthon ébredtem fel, az ágyamban. Az ágyam mellett anyu ült.
  -Hol vagyok?-nyitogattam a szemem. Ez teljesen felesleges kérdés volt, hiszen azonnal felismertem a szobámat.
  -Cssss, kicsim, most ne erőltesd meg magad.... otthon vagy, Klaus hozott haza.
  -De.... anya..- Ezt az egészet nem értettem...... mit mondhatott Klaus anyának?! Hiszen ő nem tudja, hogy mi vagyok....
  -Nyugi, Caroline. Ne erőltesd meg magad.... de miért nem mondtad el?!
  -Mit?-értetlenkedtem, bár volt egy halvány sejtésem arról, hogy miről lehet szó.
  -Hogy, hogy.... -szemlátomást küszködött, hogy rendesen ki tudja mondani.- vámpír vagy...
az utolsó szónál a hangja elcsuklott. Válaszolni akatam neki, megnyugtatni, hogy nem őrült meg és könnyebbé tenni neki ezt a helyzetet, de ... de eltűnt! Gyorsan felültem, de rögtön megbántam, mert a kézfejem, amire rátámaszkodtam sajogni kezdett. A sebhely még mindig ott volt. Nem értettem ezt az egészet. Hogy tűnhetett el anya?!
 Mintegy végszóra, Klaus lépett be a szobámba.
  -Jobban vagy?
  -Nem is tudom... hová tűnt anya?-néztem körül zavartan.
  -Biztos csak hallucináltál... ez a farkasméreg egyik hatása.
  -Ó.... -halványan emlékeztem rá, hogy mi történt.- Meg fogok halni?
  -Nem , egyenlőre nem.
  -Stefan és Damon hol vannak?
  -A nappaliban... nem bíznak bennem. - bökött a fejével az ajtó felé. Közben letelepedett az ágyam szélére.
  -Mi történt?.... Hogy érted azt , hogy nem fogok meghalni?... és egyáltalán ki vagy te igazából. Klaus nagyot sóhajtott, és elmondta, hogy ő is vámpír... csak más féle, mert ő úgymond vérfarkas is egyben.... erre egy külön szót használt.... hibrid, azt hiszem...

  -... Mikor félálomban voltál, adtam neked a véremből... tudod a hibridek meg tudják menteni a vámpírokat.... ez úgymond a farkas-méreg ellenszere.
  -Aha....- próbáltam megemészteni a hallottakat. - És Elena, meg Bonnie?... Ők itt vannak?- erre Klaus alig észrevehetően megrázta a fejét.- Beszélnem kell Stefannal...
  -Jó, majd beszélsz vele, de nem most egyenlőre pihenned kell!- nyomott vissza az ágyra.
  -Hány óra van?... Anya tudja már....
  -Körülbelül éjfél lehet... jó sokáig aludtál- szakított félbe.- A sheriff miatt meg ne aggódj, valamelyik barátod megigézte, hogy jó mélyen aludjon...
  -Aha... oké.. -ásítottam, majd a szemeim újra lecsukódtak.  
 És most itt ülök az ágyamban a hátamat kényelmesen a párnáimnak döntöm és naplót írok.... Beszélnem kéne Damonékkel, hogy keressék meg azt a pincét... de ki tudja, hogy nem hallucináltam -e azt is?? Ezek szerint az a csók sem lehetett valódi... Nem tudom...
 Lehet, hogy visszaalszok... egy kis pihenés nem árt... vagy inkább először lezuhanyzok... Jó, megpróbálok felkelni. Utána elmegyek és ellenőrzöm azt a pincét.