5.rész: A születésnap

Dátum:09.05.     02:22 perc

Kedves Naplóm!
A tegnapi nap elképesztően balszerencsés volt!!! Kezdem az elején...
 Reggel olyan "Hurrá, végre Szombat van!" érzéssel ébredtem. Gyorsan felöltöztem, majd fogtam a jegyzeteimet (tervek nélkül nem lehet bulit szervezni!) és elindultam Bonnie-ért. (Tegnap mégis otthon aludt, mivel a szülei előbb haza értek.)
 Már vagy tízszer csengettem (az ujjam szinte ráragadt arra a gombra), mikor Bonnie lekiabált az emeleti szobája ablakából:
   -Gyertek fel!
A jegyzeteimmel együtt felbaktattam az emeletre , majd Bonnie szobájában levágtam magam az ágyára.
   -Sziasztok!-köszönt , majd értetlenül összeráncolta a szemöldökét.-Hol van Damon?
Most rajtam volt az értetlenkedés sora:
    -Mi?... Damon nem is jött velem..
    -Dehát ,akkor ki volt a hátad mögött?
A pulzusom az egekbe szökött. "Úristen! Valaki még ide is követett??!"-gondoltam. Ez az egész kezdett nagyon nyugtalanítani...
    -Mi a baj?- aggodalmaskodott Bonnie.
    -Ja!...-eszméltem fel az elmélkedésemből- semmi,semmi... akkor megyünk a tortáért?
    -Jó, induljunk... Hol vannak a díszek?
    - A kocsiban.- válaszoltam és már indultunk is.
...
  A cukrászboltban ért az első szerencsétlenség:
      - HOGY MI VAAAN??!!- visítottam.-LEMONDTÁK A RENDELÉST?!
Már a határán voltam, hogy rávessem magam a szegény nénire, aki a pult mögött csak pislogott dühkitörésem láttán.
      - Nyugi Caroline! Lélegezz mélyeket! - simította meg a vállam Bonnie. Ezután a nénihez fordult.-Nem tudna esetleg egy új tortát sütni nekünk? Kérem!- nézett rá boci szemekkel.
       -Sajnálom kislányom, de nem.- válaszolta megilletődötten.-Nem érek rá, túl sok rendelést kell mára leadni.
Ekkor újra elkapott a düh:
       -Na ide figyeljen! -néztem mélyen a szemeibe. Igen, befolyásoltam. Egy öreg nénit... Uppsz!- Most azonnal lemondja az összes rendelést, bezárja a boltot és a legjobb tudása szerint, és lehetőleg jó gyorsan csinál nekünk egy emeletes tortát, szép, lila díszekkel a barátnőnk születésnapjára! Ez halaszthatatlanul fontos!!-mondtam. Talán egy kissé idegbeteg vagyok... talán.
Mindenesetre, hatott a "kitörésem" mert azonnal nekilátott a sütinek.
       -Látod Bonnie?- mondtam elégedetten , mikor már kijöttünk a boltból.- Így kell ezt csinálni!
       -Te őrült vagy!-nevetett Bonnie. Belőlem is kitört a röhögés.
  Később, már Elena házában raktuk fel a díszeket. (Stefan elvitte Elenát valahova egész napra, hogy mi addig nyugodtan készülődjünk.) Szinte minden simán ment, páran átjöttek segíteni. Csak a torta hiányzott. Apropó! Megkérdeztem Damon-t , hogy nem tud-e valamit a dologról. Lepattintott, mondván: " Mit kezdjek én egy hülye tortával?"... Jogos.
 A süti pár perccel hét óra előtt készült el. A néni hívott, hogy menjünk a tortáért. Mike hozta el, Elena rokona. Nagyon szép torta lett, a néni igazán kitett magáért.

 Nemsokára megérkeztek a vendégek is: Elena barátai unokatestvérei stb. Szóval mindenki.
  Nekem még át kellett öltöznöm, és Bonnie-nak is, úgyhogy magára hagytuk Damon-t Mike-al. Elfuvaroztam, Bonnie-t és hazamentem kicsinosítani magam. Pár perccel 8 óra előtt csöngettek: Klaus volt az.
   -Szia.-köszöntöttem idétlenül vigyorogva.
   -Szia!... jól nézel ki!-nézett lassan végig rajtam. Azt hiszem a fejem rákvörös lett...
   -... köszi! Mindjárt jövök, egy pillanat!-mondtam, majd visszarohantam és a nappaliban fél lábon ugrálva felrángattam magamra a cipőmet.-Kérsz valamit inni?
   -Nem , köszönöm... szerintem most már indulnunk kéne..-mondta még mindig az ajtóban állva.  
   -Jó, indulhatunk!- válaszoltam és kifelé indultam.
  Ekkor ért utol másodjára is a balszerencse:
Ahogy zártam be az ajtót, a ruhámat is becsuktam , amit nem vettem észre, így amikor elindultam a kocsi felé a szoknya egész egyszerűen szétszakadt!!! Gyakorlatilag ott álltam egy szál kombinéban és egy szakadt ruhadarabbal a nyakamban.
   -Ezt most komoly?-kiáltottam el magam mérgesen.
Klaus hirtelen megtorpant a kocsija és a ház között félúton , és a válla fölött visszanézett rám. Aztán egész testével hátrafordult:
   -Te egyre jobban nézel ki!- nevetett, miközben én azon fáradoztam , hogy a lehető legtöbbet eltakarjam magamból.
   -Mindjárt jövök, 5 perc!- szaladtam vissza a házba. Valahogy sikerült egy új  ruhát választanom és gyorsan elkészülnöm.

 Klaus addig a kocsiban várt rám.

  -Indulhatunk?-kérdezte visszatartott vigyorral.

  -Aha... de előbb be kell ugranunk Bonniért.-jutott eszembe.

 Bonnie egy mini-koktélruhában tipegett felénk magassarkú cipőben. Kissé fészkelődve ült be mögénk.

  -Valami baj van Bonnie?-néztem hátra.

  -Semmi, csak... anyukám választotta ezt a ruhát és szerintem egy kicsit sokat mutat...

Belőlem és Klausból kitört a röhögés. Bonnie értetlenül meredt ránk.
 -Most miért nevettek?-érdeklődött.
 -Semmi Bonnie, hagyjuk...-mondtam.
 -Oké.. felőlem...
 ...
  -Sziasztok, gyertek be!-köszöntött minket Mike mikor megérkeztünk.- Jó, hogy jöttetek, Stefan küldött egy sms-t  annak a... izé, Damonnek, hogy kb. 20 perc és itt lesznek!
  -Oké, akkor segítsetek valahogy elrendezni az ajándékokat, aztán kapcsoljuk le a villanyokat és álljunk, mondjuk aaa.... nappaliba!-hadartam.
  -Mondd Caroline, te levegőt is szoktál venni?- cukkolt Klaus.
  -Ne szólogass be , inkább segíts!-szóltam rá.
Az ajándékokat valahogy sikerült egy kupacba rakni és a  kajákat is kiraktuk az asztalokra, már csak Stefanékra vártunk...
 Pár perc múlva kulcs-zörgést hallottunk a bejárati ajtó felől:
   - Ahh de fáradt vagyok.. -ez Elena volt.
   - Így jár az, aki 18 évesen a vidámparkban még 5 percet sem bír ki anélkül, hogy ne üljön fel valamire.- ez pedig Stefan.
   -Kellett neked engem vidámparkba vinned!
Hallottuk , ahogy a nappali felé közelednek... aztán Elena felkapcsolta a villanyt.
  - BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!- kiáltottuk egyszerre.
  -Uram isten!!!!- kapott a szívéhez az ünnepelt vigyorogva.
 A buli meglepetés-része nagyon jól sült el... a torta is finom volt (ezt Elenától tudom , én nem ettem belőle, vámpírként nem nagyon volt hozzá gusztusom...) Aztán kezdődhetett a tánc. Elena összes kedvenc számát Bonnie-val összegyűjtöttük egy CD-re és azt raktuk be a lejátszóba. Nem kis munka volt ezt a szülinapot megrendezni, de csak egyszer 18 az ember...

Bonnie és Elena tortát eszik... a háttérben én is ott vagyok :)

 Valamikor 12 óra körül felcsendült az egyik kedvenc számom és Elena berángatott a tánctérre.
Nagyon jól éreztük magunkat. Mikor már kábé 5 számot átugráltam, és elmentem inni, felcsendült egy kissé lassúbb zene.

 Valaki hátulról gyengéden megérintette a vállamat. Megpördültem és két égszínkék szempárral találtam szemben magam.
  -Nincs kedved táncolni?-kérdezte a szempár tulajdonosa.
 -De... igen, persze!-dadogtam a meglepetéstől. Klaus a kezem után nyúlt és bevezetett a "tánctérre". A  kezét a derekamra helyezte, én pedig a nyaka köré fontam a karom. Ő az arcomat fürkészte... Egyszer csak lassan magához húzott és ... a fülembe súgott:
  -Látom, már nem fáj a lábad!
A lélegzete a nyakamat súrolta, miközben azon voltam, hogy el ne szédüljek.
  -Khm... dehogynem, csak...-próbáltam valami értelmes magyarázatot adni. Nem igazán sikerült.
  -Tudom.-jelentette ki nemes egyszerűséggel, miközben egyszer megpördített.
  -Mi?... mit?-értetlenkedtem.
  -Tudom, mi vagy!-suttogta a fülembe mosolyogva. Tehát beigazolódott a gyanúm... de honnan jöhetett rá?
Sajnos nem tudtam meg, mert amikor rákérdeztem csak így felelt: "Az legyen az én titkom!" Hát jó... csakhogy ettől nem lettem okosabb. Reméltem, hogy még kérdezősködhetek, de miután táncoltunk, egyszerűen felszívódott!
  -Figyi... Bonnie!-szóltam Bonnie-hoz.-Nem láttad Klaust?
  -De, az előbb valaki hívta telefonon, aztán láttam, hogy elmegy... miért?-nézett rám sokat sejtően.
  -Tudja.-jelentettem ki.
  -Mi?! Honnan? Csak nem te mondtad el neki? Ezt nem gondoltam volna rólad Caroline, te nem lehetsz ennyire felelőtlen!
  -Nyugi Bonnie!-csitítottam.-Nem mondtam neki semmit , magától jött rá!
  -Akkor...
 Egyszerre néztünk egymásra. Tudtam , mire gondolhat. Csak azóta történnek furcsa dolgok (már ha lehet még ennél is furcsább) , amióta ő feltűnt a városban... De nem, ő nem lehetett az! Aki engem fojtogatott, azon volt gyűrű... de rajta... rajta semmilyen ékszer nincs!
  -Rendben... maradjunk higgadtak!-nyugtatta Bonnie, azt hiszem inkább magát.-Majd holnap, mindent átbeszélünk a többiekkel és valahogy tisztázzuk ezt az ügyet... ez nem maradhat így...
  -Szerinted szóljunk Elenának?-kérdeztem.
  -Igen, de semmikép sem ma...-hallottam a hátam mögül Stefan hangját.-Most ne rontsuk el a kedvét...
Bonnie-val mindketten bólogattunk, majd Elena felé néztünk. Ekkor éppen Mike-al táncolt és amikor észrevette a hármasunkat, vidáman odaintett nekünk.
 Még megvártuk, amíg  az összes vendég elmegy (aki messzebbről jött, az persze csak holnap, mármint ma megy haza) , aztán még segítettünk Elenának és Stefannak  a buliról maradt rendetlenség egy kis részét eltakarítani ( a többi vendég persze már rég kiütötte magát, eszükbe sem jutott, hogy segítsenek... Kivéve Mike-nak, egész rendes srác, jókat lehet vele dumálni... Damon meg persze felszívódott.)
 Stefan vitt haza minket. ( Persze akivel jöttünk, szintén eltűnt... hálátlanok!)
Lezuhanyoztam és a képeket is feltöltöttem a gépemre... most pedig itt ülök és a naplómat írom. Nem tudok aludni, fel vagyok pörögve... pedig még holnap , akarom mondani ma tanulnom kell, segíteni Elenának kitakarítani, bevásárolni... már a gondolat is fárasztó... Oké, azt hiszem most már elalszom.