Kedves naplóm!
Ma nagyon viharos napunk volt. Ami azt illeti még most is tombol a vihar...
Reggel (vagyis inkább délelőtt 11 körül) amikor felébredtem, eléggé szeles volt az idő és az égen is sötét felhők gyülekeztek. Lementem a konyhába. Nagy meglepetésemre anyu is otthon volt...
-Jó reggelt drágám!-köszöntött.
-Ööö... neked is!- mondtam meglepetten.
-Mit kérsz reggelire?-kérdezte.
-Nem kérek semmit, köszönöm..-igazából, nagyon is éhes voltam...
-Mi a mai programod?-érdeklődött.
-Hááát... azt hiszem bevásárolok, aztán pedig átmegyek Stefanékhoz.
-Oké, de siess!-válaszolta.-Nagyon nagy vihar vihar jön felénk, az egész környéken narancs riasztás van érvényben, úgyhogy vigyázz magadra, ha kitör a szélvihar, akkor inkább maradj a Salvatore-házban, amíg le nem csillapodik, aztán gyere haza. Nekem be kell mennem az őrsre.
-Jó...
...
Már a supermarket-ből jöttem kifelé a cuccokkal a kezemben, amikor az orkán erejű széllökések kezdődtek. Gyorsan bedobtam a kajákat a csomargtartóba, aztán beültem a kocsiba. Már nem volt időm hazamenni-Stefan háza közelebb volt.
Mikor leparkoltam a ház előtt, már tombolt a vihar. Az eső és a jég dárdaként verte a hátamat. Mire eljutottam a feljárótól a bejáratig, úgy néztem ki , mint egy csapzott macska...
- Mi az , benéztél az uszodába strand-Barbie?- kérdezte Damon gúnyosan.
-Haha... nagyon vicces!-mondtam.
Mind a négyen (Bonnie, Elena, Damon és Stefan is) a nappaliban voltak. Stefan szorosan Elena mellett ült a kanapén, Bonnie pedig egy fehér gyertyát fogott, amit Damon éppen meggyújtott. Mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy a gyertya miért kell, a lámpák pislogni kezdtek, majd kialudtak. Ahhoz képest, hogy nappal volt, eléggé besötétedett.
-Úúú... Caroline...-nézett végig rajtam Elena. - tényleg mintha az uszodából jöttél volna...
-Tudom... Figyi, van itt valami ruhád, amit felvehetnék?
-Ó... de persze..-kapott észbe Elena.-Gyere, kerítünk neked valamit. Követtem fel az emeletre.
Miután adott nekem ruhát (kissé nagy volt rám, mert én alacsonyabb vagyok, mint ő) és a hajam is viszonylag megszáradt, visszamentünk a többiekhez. Damon a falnak támaszkodott, Stefan még mindig a kanapén ült, a pediggyertyák a szoba közepén voltak felállítva, Bonnie melléjük ült. A gyertyák fénye kísértetiesen táncolt az arcán. Odamentem az ablakhoz és kinéztem rajta. A vihar nemhogy alábbhagyott volna, de egyre erősödött. A fák hajlongtak a szélben, amit alig láttam a sűrűn eső jégtől és víztől. Ennek tetejébe még villámlott és dörgött is! Tiszta horror idő volt... vagyis van... még most is.
Visszamentem a szoba közepére és leültem Bonnie mellé. Hirtelen óriási mennydörgés rázta meg a házat egy villám kíséretében. Ijedten felpattantam a földről és riadtan Elenára pillantottam, aki Bonnie felé intett a fejével.
Bonnie üveges szemmel meredt maga elé. Tisztára olyan volt, mintha nem is velünk lett volna , hanem... máshol.
Váratlanul, földöntúli hanggal megszólalt:
-Veszélyben vagyunk! Az egész város nagy veszélyben van, a gonosz köztünk jár..... És még többen jönnek majd.... Nem lehet őket megállítani..... Már túl késő....-lehelte.
Ezután zavartan megrázta a fejét... olyan volt, mintha egy álomból ébredne. Stefan és Damon érdeklődve figyelték, én meg Elena pedig halálsápadtan meredtünk rá.
-Ez meg mi volt?-kapkodott levegőért Elena.
-Mi?... Nem értem.-nézett végig rajtunk Bonnie.
-Hát nem emlékszel?-néztem rá.
-Mire?
-A kis boszi transzba esett, ezért nem emlékszik semmire.-válaszolt a ki nem mondott kérdésünkre Damon.
Stefan Bonnie mellé lépett és mindent elmagyarázott neki.
-Hű...-Bonnie csak ennyit tudott kinyögni.
Csörögni kezdett a telefonom: Anya hívott.
-Haló?- szóltam bele a telefonba, miközben átsétáltam az étkezőbe.-Anyu hallasz?
-Tessék?... Ja! igen kicsim, hallak...- a vonal kissé szakadozott..- Maradj a.... házában, majd a cucc... elküldöm...
-Jó, oké anya... de te hogyan jutsz haza?-kérdeztem aggódva, de a vonal végén már senki nem volt.
-A kért szolgáltatás nem elérhető , kérjük próbálja meg később a hívást..-szólt az az idegesítő női hang a telefonomban.
Úgy délután 4 óra körül ( akkor az eső már csak szemerkélt, de a szél még mindig fújt) kértem Stefan-tól enni. Miközben a vért ittam, Elená-val és Bonnie-val tárgyaltuk ki ezt az egész "ügyet". Éppen a lehetséges gyanúsítottakat vettük számba (köztük volt Klaus is), amikor valaki csöngetett.
-Ki lehet az ilyen ítéletidőben?!- mormogta Stefan, amint átment az előszobán...
-Helló... Caroline-t keresem... itt van?- hallatszott egy udvarias, tartózkodó hang, amit rögtön felismertem.
-CAROLINE, KERESNEK!!-kiáltott Stefan.
Gyorsan végignéztem magamon: póló, kicsit nagy melegítő-alsó és zokni... prímán néztem ki. Letöröltem a szám széléről a vért és az ajtóhoz siettem.
Klaus ott várt ám az ajtóban. sötétszőke hajából csöpögött a víz, pulóvere pedig vizesen tapadt a mellkasára...
-Khm...-ébresztett fel bambulásomból Klaus. Miért kell mindig beégetnem magam előtte, istenem? Miért??!!
-Úristen, csurom víz vagy, gyere be megszáradni!-invitáltam.
-Nem, nem azért jöttem, anyukád küldte a cuccaidat....
-Ó... és miért veled?- igyekeztem nem sértően megfogalmazni a kérdést.
-Csak.-hangzott a tömör felelet. Hát jó... A kezembe nyomta a hátizsákom , amit anyám küldött, aztán végignézett rajtam.
-Látom ettél...-szólt huncut félmosolyra húzva a száját. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Egy vérfolt a szám szélén maradt. Le akartam törölni, de Klaus gyorsabb volt. A kézfejével lassan végigsimított az ajkamon. Ez az egész akár romantikus is lehetett volna, ha nem éppen vihar lett volna és nem vérfoltot törölt volna le a számról...
Hallottam, amint Elena újra elismétli Bonnie jóslatát... biztosan "elemezték"... Klaus ekkor elkapta a kezét az arcomról. Minden vonása megmerevedett. Elég furán viselkedett...
-Szia, most mennem kell...
-Ilyen időben hova akarsz menni?
-A reptérre valakiért.. már az orkán előtt megérkezett, de nem tudtam érte elmenni.
-Jó... akkor szia!
-Szia!-köszönt, és már indult is. Mikor már a kocsija ajtaját nyitotta ki és én be akartam csukni az ajtót, valami csörögni kezdett a lábam előtt a földön: Klaus mobilja.
Lehajoltam érte, közben utána kiáltottam:
-Klaus! A mobilod!
Visszafordult, és felém sietett. Nem tudtam nem észrevenni a a kijelzőn mosolygó szőke csajt. A nevét nem tudtam elolvasni, mert Klaus kikapta a kezemből.
-Köszi, de most már tényleg megyek!
-Oké, szia!-ezt már valószínűleg nem hallotta, mert beleszólt a telefonba: -Haló? Igen, szívem, mindjárt ott vagyok érted!- Csak én hallottam úgy, vagy tényleg gúnyos volt a hangja?...
Este elfoglaltam az egyik fenti vendégszobát Bonnie-é mellett. A hátizsákban a naplóm is benne volt.. remélem Klaus nem olvasott bele... de miért tenné?...
A vihar még most is tombol... hallani lehet, hogy fúj a szél... remélem holnapra azért eláll... legfeljebb nem megyek suliba! :)
Ui.: Damon, ha bele mersz olvasni a naplómba, akkor kinyírlak érted???!! Esküszöm, hogy kicsinállak!!!
Mikor leparkoltam a ház előtt, már tombolt a vihar. Az eső és a jég dárdaként verte a hátamat. Mire eljutottam a feljárótól a bejáratig, úgy néztem ki , mint egy csapzott macska...
- Mi az , benéztél az uszodába strand-Barbie?- kérdezte Damon gúnyosan.
-Haha... nagyon vicces!-mondtam.
Mind a négyen (Bonnie, Elena, Damon és Stefan is) a nappaliban voltak. Stefan szorosan Elena mellett ült a kanapén, Bonnie pedig egy fehér gyertyát fogott, amit Damon éppen meggyújtott. Mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy a gyertya miért kell, a lámpák pislogni kezdtek, majd kialudtak. Ahhoz képest, hogy nappal volt, eléggé besötétedett.
-Úúú... Caroline...-nézett végig rajtam Elena. - tényleg mintha az uszodából jöttél volna...
-Tudom... Figyi, van itt valami ruhád, amit felvehetnék?
-Ó... de persze..-kapott észbe Elena.-Gyere, kerítünk neked valamit. Követtem fel az emeletre.
Miután adott nekem ruhát (kissé nagy volt rám, mert én alacsonyabb vagyok, mint ő) és a hajam is viszonylag megszáradt, visszamentünk a többiekhez. Damon a falnak támaszkodott, Stefan még mindig a kanapén ült, a pediggyertyák a szoba közepén voltak felállítva, Bonnie melléjük ült. A gyertyák fénye kísértetiesen táncolt az arcán. Odamentem az ablakhoz és kinéztem rajta. A vihar nemhogy alábbhagyott volna, de egyre erősödött. A fák hajlongtak a szélben, amit alig láttam a sűrűn eső jégtől és víztől. Ennek tetejébe még villámlott és dörgött is! Tiszta horror idő volt... vagyis van... még most is.
Visszamentem a szoba közepére és leültem Bonnie mellé. Hirtelen óriási mennydörgés rázta meg a házat egy villám kíséretében. Ijedten felpattantam a földről és riadtan Elenára pillantottam, aki Bonnie felé intett a fejével.
Bonnie üveges szemmel meredt maga elé. Tisztára olyan volt, mintha nem is velünk lett volna , hanem... máshol.
Váratlanul, földöntúli hanggal megszólalt:
-Veszélyben vagyunk! Az egész város nagy veszélyben van, a gonosz köztünk jár..... És még többen jönnek majd.... Nem lehet őket megállítani..... Már túl késő....-lehelte.
Ezután zavartan megrázta a fejét... olyan volt, mintha egy álomból ébredne. Stefan és Damon érdeklődve figyelték, én meg Elena pedig halálsápadtan meredtünk rá.
-Ez meg mi volt?-kapkodott levegőért Elena.
-Mi?... Nem értem.-nézett végig rajtunk Bonnie.
-Hát nem emlékszel?-néztem rá.
-Mire?
-A kis boszi transzba esett, ezért nem emlékszik semmire.-válaszolt a ki nem mondott kérdésünkre Damon.
Stefan Bonnie mellé lépett és mindent elmagyarázott neki.
-Hű...-Bonnie csak ennyit tudott kinyögni.
Csörögni kezdett a telefonom: Anya hívott.
-Haló?- szóltam bele a telefonba, miközben átsétáltam az étkezőbe.-Anyu hallasz?
-Tessék?... Ja! igen kicsim, hallak...- a vonal kissé szakadozott..- Maradj a.... házában, majd a cucc... elküldöm...
-Jó, oké anya... de te hogyan jutsz haza?-kérdeztem aggódva, de a vonal végén már senki nem volt.
-A kért szolgáltatás nem elérhető , kérjük próbálja meg később a hívást..-szólt az az idegesítő női hang a telefonomban.
Úgy délután 4 óra körül ( akkor az eső már csak szemerkélt, de a szél még mindig fújt) kértem Stefan-tól enni. Miközben a vért ittam, Elená-val és Bonnie-val tárgyaltuk ki ezt az egész "ügyet". Éppen a lehetséges gyanúsítottakat vettük számba (köztük volt Klaus is), amikor valaki csöngetett.
-Ki lehet az ilyen ítéletidőben?!- mormogta Stefan, amint átment az előszobán...
-Helló... Caroline-t keresem... itt van?- hallatszott egy udvarias, tartózkodó hang, amit rögtön felismertem.
-CAROLINE, KERESNEK!!-kiáltott Stefan.
Gyorsan végignéztem magamon: póló, kicsit nagy melegítő-alsó és zokni... prímán néztem ki. Letöröltem a szám széléről a vért és az ajtóhoz siettem.
Klaus ott várt ám az ajtóban. sötétszőke hajából csöpögött a víz, pulóvere pedig vizesen tapadt a mellkasára...
-Khm...-ébresztett fel bambulásomból Klaus. Miért kell mindig beégetnem magam előtte, istenem? Miért??!!
-Úristen, csurom víz vagy, gyere be megszáradni!-invitáltam.
-Nem, nem azért jöttem, anyukád küldte a cuccaidat....
-Ó... és miért veled?- igyekeztem nem sértően megfogalmazni a kérdést.
-Csak.-hangzott a tömör felelet. Hát jó... A kezembe nyomta a hátizsákom , amit anyám küldött, aztán végignézett rajtam.
-Látom ettél...-szólt huncut félmosolyra húzva a száját. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Egy vérfolt a szám szélén maradt. Le akartam törölni, de Klaus gyorsabb volt. A kézfejével lassan végigsimított az ajkamon. Ez az egész akár romantikus is lehetett volna, ha nem éppen vihar lett volna és nem vérfoltot törölt volna le a számról...
Hallottam, amint Elena újra elismétli Bonnie jóslatát... biztosan "elemezték"... Klaus ekkor elkapta a kezét az arcomról. Minden vonása megmerevedett. Elég furán viselkedett...
-Szia, most mennem kell...
-Ilyen időben hova akarsz menni?
-A reptérre valakiért.. már az orkán előtt megérkezett, de nem tudtam érte elmenni.
-Jó... akkor szia!
-Szia!-köszönt, és már indult is. Mikor már a kocsija ajtaját nyitotta ki és én be akartam csukni az ajtót, valami csörögni kezdett a lábam előtt a földön: Klaus mobilja.
Lehajoltam érte, közben utána kiáltottam:
-Klaus! A mobilod!
Visszafordult, és felém sietett. Nem tudtam nem észrevenni a a kijelzőn mosolygó szőke csajt. A nevét nem tudtam elolvasni, mert Klaus kikapta a kezemből.
-Köszi, de most már tényleg megyek!
-Oké, szia!-ezt már valószínűleg nem hallotta, mert beleszólt a telefonba: -Haló? Igen, szívem, mindjárt ott vagyok érted!- Csak én hallottam úgy, vagy tényleg gúnyos volt a hangja?...
Este elfoglaltam az egyik fenti vendégszobát Bonnie-é mellett. A hátizsákban a naplóm is benne volt.. remélem Klaus nem olvasott bele... de miért tenné?...
A vihar még most is tombol... hallani lehet, hogy fúj a szél... remélem holnapra azért eláll... legfeljebb nem megyek suliba! :)
Ui.: Damon, ha bele mersz olvasni a naplómba, akkor kinyírlak érted???!! Esküszöm, hogy kicsinállak!!!
Szia Lexi <3
VálaszTörlésFantasztikus fejezetet hoztál nekünk ismételten :D
Ez a vihar azt hiszem valami nagynak az előjele, mint ahogy azt Bonnie furcsa jóslatából is megtudtuk. Kíváncsi vagyok, hogy a seriff hogy-hogy Klausszal küldte el a csomagot. Aki megérkezett az gondlom Rebekah, legalábbis szerintem és jönnek a többiek is lassan és nyilván ők a veszély. De lehet, hogy tévedek. A vége nagyon tetszett, mivel Damon tényleg olyan, aki nem igazán figyel az ilyesmire és beleüti az orrát mások magánéletébe :D
Siess a frissel, mert már most alig várom :D
Puszi
Én csak most tévedtem erre az oldalra, de a színvonala messze túlszárnyalja a hasonló oldalakét. :)
VálaszTörlésEddig nagyon tetszik maga a történet és a sajátos írásmód is.
Kíváncsian várom a következő részt!
Üdv.: Magdi