2014. október 12., vasárnap

12.rész: Sötét szándék

Sziasztok! Először is szeretném elnézéseteket kérni, hogy majdnem egy évet (sőt, lehet, hogy még többet is) várattalak titeket az új résszel. Remélem, hogy élvezni fogjátok, ha már ennyit kellett rá várnotok.. ^.^" a részt még tovább fogom írni, eredetileg hosszabbra terveztem, de nem akartalak tovább váratni benneteket. :D Ezentúl, nem igérhetem biztosra, hogy időben, de minimum 3 hetente hozom a részeket. ;) :* XXX: Lexi

Dátum: 09.12      20:56 perc 

Kedves Naplóm!


 Nem is tudom hol kezdjem.. ott folytatom, ahol tegnap félbe kellett hagynom. Miután megmutattam Bonnie-nak és Elenának a fényképet, amin Kol szerepel, (Már előzőleg beavattam őket hogy ki is ő) mindhárman ledőltünk a régi ágyra és néztünk ki a fejünkből.

  -Itt valami nagyon nincs rendben.... - szólalt meg végül Elena. Szinte hallottam ahogy kattognak az agykerekei. - Hogy kerül egy kb. 200 éves fotó Kol Mikaelson-ról a szüleim nyaralójának az egyik szobájába ?! 
  - Kérdezz kettőt és könnyebbet! - válaszolta Bonnie.
  - ...és hogy lehet, hogy eddig nem szúrta ki a szemem?! - folytatta a töprengést Elena. - kezd minden egyre fárasztóbb lenni...
 Ahogy meredten bámultam a plafont újra lejátszódtak bennem az "előbb" történt események, és hirtelen összeállt a kép.
  - Mi van ha valaki azt akarta hogy megtaláljuk? - ültem fel megvilágosodva. - Mielőtt a szekrény eldőlt volna, lépteket hallottam, amik ide jöttek... de a folyosón nem láttam senkit.
  - Most hogy mondod... - ült fel Bonnie is. - amióta megérkeztünk furcsa érzésem van a házzal kapcsolatban.
 Elena (ha egyáltalán lehetséges)  még jobban lesápadt. 
  - De nem rossz értelemben! - tette hozzá gyorsan a másik barátnőm, mire Elena egy picit megnyugodott. - Csak olyan.. olyan mintha nem egyedül lennénk.... mintha lenne itt valaki, aki nem ide tartozik... Így érthető ? 
  - Vagy már nem ide tartozik.... - pattant fel Elena. - Szerintetek lehetséges, hogy egy szellem kísért a házban? 
  - Elena! A mi helyzetünkben bármi lehetséges! - mondtam.  
 ... 
 Kora este, mikor már kezdett besötétedni minden készen állt a szellemidézéshez. (Elena ötlete volt. Bonnie először ellenezte, de akaratos barátnőnknek sosem lehet ellentmondani.) 
 Körbeültünk a sötét szobában, ahol a fényképet "találtuk" és meggyújtottam a lenti boltban vett kis mécseseket, Elena pedig lerakta melléjük a fotót. 
 Bonnie nagyot sóhajtott: 
  -Na jó, először is, mivel nem tudjuk, hogy ki az a szellem, ezért csak te tudsz nekem valamiféle támpontot adni, Caroline.  
  - Milyen támpontot?... mármint hogyan? - kérdeztem. 
  - Hááát... - törte a fejét - Talán gondolhatnál a hangra , amit hallottál. Elena te meg arra a pillanatra fókuszálj amikor leesett a kép.. én pedig teszem a dolgom. Most fogjuk meg egymás kezét! - adta ki az utasításokat. - Oké. Mostantól senki sem szakíthatja meg a kört csakis én! 
 Miután elmondott egy igézetet csak ültünk és vártuk hogy mi fog történni. 
Semmi. Síri csönd. Csak a mi halk szívdobogásunk törte meg a már-már rémisztő hangtalanságot. (Amit persze csak én hallottam.) 
  -Ennek így semmi értelme. - engedte el a kezünket Bonnie. - a kísértet vagy nem akar velünk kommunikálni, vagy már rég nincs is itt. 
  - Ez most komoly?! Ezért ültünk itt... - néztem a réges-régi faliórára - 30 percet? 
  - Ez van! - állt fel Elena. - szerintem én most megfürdök... eléggé poros lettem a takarítás közben. 
  -Én megyek másodiknak! - pattant fel Bonnie.  
  - Jó, de akkor nekem több helyem lesz a vendégszobai ágyon! - fújtam el a gyertyákat.  
...   
  -Jut eszembe, tudtad, hogy ma csillaghullás van? - kérdezte Elena. A szülei szobájában voltunk, ő az ágyon hasalva könyvet olvasott, én pedig az ágy támlájának dőlve "tantervet" készítettem a szurkolócsapat edzéseire. Bonnie a fürdőben volt. 
  -Tényleg? Az jó. Majd később kimehetnénk megnézni, há.. - gondolatmenetemet Bonnie sikolya szakította félbe.  
  - Mi történt? - termettem ott azon nyomban a fürdő ajtajában. 
Bonnie először csak a tükröt bámulta ijedten, majd zavartan rám és az idő közben engem beérő Elenára pillantott. 
  - Semmi különös, csak.. nyitva hagytam az ablakot és bejött valami randa bogár. De szerintem megijedt tőlem és már elrepült. 
 Elena az ablakhoz lépett és becsukta. Tényleg tárva-nyitva állt. 
  - Ilyet ne csinálj többet, oké? - szólt. - Nagyon megijesztettél. 
  - Egyáltalán hogy juthatott eszedbe kitárni miközben fürdesz? Elment a józan eszed? - förmedtem rá. 
  - Nem kell leharapni a fejemet! - torkollt le. - Csak akkor nyitottam ki amikor elkezdtem fogat mosni, hogy kimenjen a vízgőz.  
  - Ez akkor is nagy meggondolatlanság volt! Mi van ha bemászik rajta valaki? - feszítette tovább a húrt Elena. Bonnie arcán furcsa kifejezés jelent meg, de nem jöttem rá, hogy mi volt az, mert amilyen gyorsan jött, el is múlt. 
  - De nem történt semmi, ugye? Akkor nem értem miért kell annyira túlreagálni. - vágta rá. Mindkét barátnőmön láttam, hogy kezdenek nagyon bepipulni, úgyhogy jobbnak láttam, ha másra terelem a szót.   - Tudjátok mit? Inkább hagyjuk az egészet! Nem éri meg ezen vitatkozni. Gyorsan lezuhanyzom és utána kimehetnénk megnézni a csillaghullást. Benne vagytok? - néztem rájuk ellentmondást nem tűrően, majd meg sem várva a választ "kitoloncoltam" őket a helyiségből, ezzel véget vetve a vitának. 
 Fél órával később felfrissülve léptem ki az ajtón Elenával és Bonnie-val az oldalamon. Úgy terveztük, hogy kivisszük a pokrócokat és azokon feküdve beszélgetünk és bámuljuk a csillaghullást. 
  - Szerintem itt jó lesz. - Állt meg a tóhoz közel Elena és leterítette a pokrócot a földre. Ledőltünk mellé és egy darabig csak az eget bámultuk hullócsillagok után kutatva. Eddig még sosem láttam ennyire tisztán az eget és meg kell mondjam a "vámpírlátásommal" egybevéve elképesztőbb, mint valaha. 
  - Ez nem ér! Neked sokkal könnyebb észrevenni őket. - vetett rám szúrós pillantást a sötétben Elena. 
  - Már miért lenne könnyebb? - nevettem rajta elégedetten. Bár igaz is, 5 perc alatt többet számoltam meg egyedül, mint ők ketten egybevéve 10 perc alatt. 
  - Mintha nem tudnád. - emelte égnek a szemét. 
  - Egyszerűen csak tehetséges vagyok. - nagyzoltam.  
  - Ha már a tehetségnél tartunk, elég tehetségesen hálóztad be Klaust, mennyi is?... 9 nap alatt? - vigyorgott Bonnie. A gyomrom görcsbe rándult, és Klaus említésére akaratlanul is hevesebben kezdett verni a szivem. 
  - Ezt meg hogy érted? - kérdeztem félve. 
  - Azt csiripelték a madarak, hogy eléggé felkeltetted az érdeklődését. - folytatta Bonnie. 
  - Nem csak én vagyok az egyetlen, aki felkeltette valakinek az érdeklődését. - jegyeztem meg felháborodva. 
  - Tessék? Miről van szó? Mit hallgattok el előlem? - ült fel Elena. 
  - Semmit. - felelte Bonnie elvörösödve (amit persze csak én láttam a sötétben.) - Csak arra céloztam, hogy egész jól haladsz a kémkedésben. - fordult hozzám. 
  - Szerintem is.. - értett egyet Elena. - Talán túl gyorsan is. - tette hozzá. - Nem gondoljátok, hogy átlát a szitán? Eddig valahogy túl könnyen ment minden. 
  - Na, azt azért nem mondanám. - ültem fel. - De így jobban belegondolva... 
Lehet, hogy tényleg "átlát a szitán" és csak szórakozik rajtunk? Erre a gondolatra megint görcsbe rándult a gyomrom, de most nem azzal a kellemes bizsergető érzéssel, hanem a tehetetlenség érzésétől. Hogy lehetséges az, hogy csak ilyen kevés ideje ismerem és ennyi érzés között őrlődök miatta?! Én nem vagyok ilyen. Vagy mégis? Nem tudom eldönteni. 
  - Elég hűvös van, nem gondoljátok? - karolta át magát Elena. 
  - Hozok nektek takarót. - kaptam az alkalmon. - Amúgy is be akartam menni, mert kezdek szomjas lenni. 
  - Addig én behozom a lemaradásomat a hullócsillagok terén. - emelte fel Bonnie az éjellátó távcsövét (??). 
  - Hajrá! - nevettem. 
 Miután kikerestem a takarókat (Elena táskájának a legalján bukkantam rájuk) leraktam őket a földre magam mellé, és nekiestem a hűtőtáskának vértasakok után kutatva. Nem találtam benne semmit, leszámítva három jégakkut és egy majdnem üres üdítős-palackot. 
  - Ez komoly? - sóhajtottam. 
 Éppen indultam lefelé, hátha találok valamit az ősrégi hűtőben, mikor furcsa hangokra lettem figyelmes. Az ajtózár kattanása. Nyikorgás. Lépések zaja. Ajtócsapódás. A barátnőim nem lehettek. A lépések túl hangtalanok voltak egy emberéhez képest. Minden izmom megfeszült.
 Valaki betört a házba.
 

1 megjegyzés:

  1. Szia most kezdtem el olvasni a fanfictionod és imádom remélem hamar jön a folytatás :)

    VálaszTörlés